Budapest - Bamako 2011 pályaírás
Többen
kérdezték, hogy két, három Bamakóval a hátuk mögött érdemes-e a
2011-esre is benevezniük. Öt hét Afrikával és 16,000,- kilométerrel
gazdagabban bátran kijelenthetem, hogy igen. Soha nem látott mennyiségű
látnivaló kíséri végig a több mint két hetes száguldást. 100 méteres vízesés, 3000 méteres hegycsúcsok, dínó nyomok, Hollywood-i forgatási
helyszínek, világörökség részét képező városok, 120 méteres hajóroncs és
megannyi c soda várja az indulóka t. Olyan Bamakót álm odtunk meg a
főszervező Villám Géz ával közösen ami visszanyúlik az e redeti
koncepcióh oz. Sőt, túl mutat rajta. Túrások számára fő irányvonal újra a
buli, a versenyzők részére meg a kőkemény verseny. Közben megpróbáltuk
összehozni a lehetetlent : mindenki számára minél élvezetessé tenni ezt
az Afrikai kalandot, ami reményeink szerint sikerül is. Lesznek olyan
terepek ahol a kétkerekes jármű vekkel is vígan el lehet menni és vele
ellentétben pár kilométerrel arrébb a versenyzők vért izzadva tudnak
csak továbbjutni.
Száműztük az autógyilkos
szakaszokat. Nem kell több száz kilométert 10 centis köveken
bukdácsolni, miközben az ember azon aggódik, hogy kiesik az autó
futóműve. Helyette gyors és látványos szakaszokat terveztünk. Volt úgy,
hogy egy egész napot a kukába dobtunk, mert nem volt megfelelő az út és
inkább egy teljesen újat írtunk. Nem voltunk restek akkor se amikor
kiderült, hogy az előre tervezett szállás nem megfelelő, kerestünk sokkal alkalmasabb helyszínt. Versenyt nem a teljesíthetetlen
akadályokkal tesszük izgalmassá, hanem a változatos feladatokkal és
érdekes, szép tájakkal .
Már Szlovéniában megkezdődik a harc a pontokért. Az itteni szakaszt nem volt túl egyszerű megírni, mert a terep elejénél árvíz nehezítette a dolgunkat. Átvágták az utat a szakemberek és lezártak egy egész falut. Csak 50 kilométeres kerülővel tudtuk megcsinálni ezt az etapot. Eddig fakultatív monacói helyszínt is beraktuk a versenyprogramba. Végül is egy fél világot átszelő autóversenyből nem maradhat ki ez a tradicionális Forma1 –es pálya. Franciáknál és Spanyoloknál se maradnak terepjárás nélkül a versenyzők. Újdonságként kerül a programba, hogy már Afrika előtt megindulhat a komoly taktikázás, mert két opció van kijelölve az áthajózásra.
Előre jósolható, hogy Fes medinájában
nem kis bonyodalmat fog okozni az elégtelenül működő GPS. Itt kerülnek
előtérbe a navigátorok. Világörökség részét képező óváros sikátoraiban
pillanatok alatt eltévednek a legjobbak is. Izgalmas első Afrikai napot
egy fantasztikus Azrau-i kempingben ünnepeljük meg. Másnap átrongyolunk
az Atlasz hegység 3000 méteres csúcsain, majd Ouarzazate-i filmforgatási
helyszínek után egy Amerikai horrorfilm forgatási helyszínen lesz a
szállás. Itt filmvetítéssel dobjuk fel az estét. Marokkó és
Nyugat-Szahara is megannyi csodát tartogat a résztvevőknek. Szintúgy
Mauritánia. No uad hibou 120 méteres hajóroncsát ól ke zdve a
bálnacsontvázon át a B2Beachig. Persze a 200 kilométeres száguldást az
óceánparton se felejtsük ki. Szenegál a futam több éves történetében egy
teljesen új ország, új kalandokkal. Niokolo Koba nemzeti park rengeteg
állattal varázsolja el a résztvevőket. Igazi dzsungel közeli
kalandot
ígér a Simenti szállás az erdő mélyén. Szavannás tereppel és régi típusú
afrikai falukkal Maliban találkoznak a résztvevők. Két hetes kaland
végén reméljük az összes induló részvételével fog lemenni a záró buli.
Bátran kijelenthetem, hogy aki szereti a terepet és Afrikát az 2020 ig nyugodtan bejelölheti a januári időpontot, mert még millió csoda van odaát. Lehet, hogy életünk végéig nem tudjuk mindet megmutatni, de megpróbáljuk.
Lejegyezte: Tempfli László Foto : Tempfli László
Videót ne hagyd ki!
http://homokdune.hu/videok/budapest-bamako-2011-palyairas