Budapest-Bamako 2014 / Destination Banjul
Aki nem tud télen itthon ülni a valagán az csatlakozhat hozzánk a 10.ik 2015ös Bamakón. Mivel a pályát megint én írom , így nálam naprakészebb senki se lesz! 20/9710466



…Két hete, amióta visszaértünk készülök megírni ezt az összefoglalót, hátha sikerül hozzájárulnom, hogy más is kedvet kapjon és részese legyen ennek a csodás kalandnak, amit úgy hívunk: Budapest-Bamako. Elöljáróban annyit, 5 éve készültem rá, és persze nem beszéltem róla senkinek. Felesleges lett volna végighallgatnom, hogy felfalnak majd a skorpiók, felrobbanok, megölnek, de a legjobb esetben is nyilvánvalóan mint fiatal nőt eladnak 2 kecskéért. Ezek mind alaptalan hülyeségek. De egy biztos, ezt az utat nagyon kell akarni, az arab/afrikai kultúrát pedig nagyon kell szeretni, hogy igazán élvezetes legyen!! A hab a tortán pedig egy tökéletes túravezető!!!
A lehető legjobb döntés azon túl, hogy belevágtam, a Tempfli Laci volt! Amikor még csapatot kerestem, eljutottam a honlapjára, és nem volt kérdés, hogy Ő az én emberem! Ismeretlenül is tudtam, valaki, aki már nyolcszor megjárta ezt a túrát, mi több 2010-ben meg is nyerte nem okozhat csalódást! Ugyanis én mindent akartam ebben a 3 hétben!! Sivatagot, szavannát, falut, várost, tenger és óceánpartot, váratlant, meghökkentőt, feladatot, problémát, ADRENALINT és KALANDOT!
Laci egy elképesztően érdekes, vicces és sokszínű figura. Ő az, akit ölelgetnek a katonák, akinek a nevét messziről kiabálják mosolyogva a vámosok, akit elengednek a rendőrök, mert úgy győzi meg őket, hogy rosszul dolgoznak, hogy kiugrik a kocsiból, és megmutatja nekik, mit jelent az, hogy egyértelmű karjelzés. Mindig minden helyzetben tudja, mikor kihez hova kell menni, mit kell mondani, hogy ne kelljen felesleges pénzeket fizetni, vagy órákat várni egy posztnál. Aki egy gyorshajtásnál bátran beveti, hogy fizetés helyett otthagyja a testvérét, sátorral, hálózsákkal, tokkal-vonóval, mint egy „petit cadeau”, csak hogy bosszantsa a zsarukat, nekünk meg legyen min röhögniJAkinek minden városban vannak barátai és ismerősei, aki tudja melyik vérhasbüfében kell enni, hogy még megéld a reggelt. Aki úgy olvas nyomot, mint egy beiskolázott vadászkutya, de legalábbis Sherlock Holmes fénykorában. És aki jobban ismeri egész Marokkót, Mauritániát, Szenegált és Gambiát, mint én valaha ismerni fogom a szűk kis 6. kerületet!!!
A titkos álmom az volt, hogy az itinerben szereplő összes állomást szeretném megcsinálni. Hát Ő aztán minden pontot megcsináltatott velünk, és még azon is túlJ Ha azon az áron is, hogy 800 km-el többet mentünk, vagy 5 órával kevesebbet is aludtunk, remekül érezte/tudta, hogy egy túrásnak ez az érdekes! Menni árkon bokron, a sivatag mélyére, elképesztő dolgokat látni, embereket, állatokat, köveket, építményeket, természeti jelenségeket, eltévedni, elakadni, mást kimenteni, vagy a mentésre várni. És mindenről kifogyhatatlan mennyiségű történetet mesélt!!!
Laci!
Nagyon-nagyon köszönöm a türelmed, azt hogy mindig mindent megbeszéltünk és közösen döntöttünk! Hogy figyelembe vetted, hogy nőként azért szívesebben öltözöm át a 3 hét alatt kettőnél többször. Hogy elvihettem a sok adományt, amit közösen szétosztottunk. Hogy sose feszültél be attól, hogy mindent akarok és kérdezek és hajtalak. Hogy inkább átszerveztél, osztottál szoroztál, de nem maradt kis semmi!!! Tényleg semmi!!!! Hogy vezethettem, bár valószínű sem nyomolvasásban sem tereprally-ban nem én leszek az év díjazottja. A fergeteges sztorikat, némi kis irónikus humorral mindenről. Hogy amikor fáradtunk inkább hallgattunk, így nem jött el a holtpont. És ismeretlenül a Vikinek is köszönöm, hogy támogat/támogatott abban, hogy ezt a csodás kontinenst felfedezd, megismerd és megoszd mások nagy örömére is! Lenyűgöző a tudásod erről a vidékről!!!!!
Bármikor gondolkodás nélkül ajánlani foglak másnak is mint túravezetőt, és én magam is nekiindulnék veled újra, akár máshova is!
A lehető legjobb helyen vagy a Bamakos csapatban!!!!!! Nagyon remélem, hogy még sok évig hozod nehéz helyzetbe a versenyzőket az itinerjeiddel!!! Ne aggódj, idővel az ő emlékeik is megszépülnek róladJ!
Elmés párbeszédek a kocsiból:
1. Marokkó belépő
D.: Jajj Laci, annyira szép szemük van ezeknek a férfiaknak.
L.: Gondolj arra, hogy ezen a héten még nem fürödtek.
2. Tanulom az arab vezetői stílust:
L.: Ha látsz valakit, aki egy autóból integet és félre akar állítani, de szerinted nem rendőr, le kell szorítani a pi..ába.
D.: Értem, mi sem lesz egyszerűbb, otthon is gyakran keveredek autós üldözésbe.
L.: Fékezz, lassíts!!
D.: Dehát zöldünk van?!
L.: Az itt nem jelent semmit.
3. Mauritánia éjszaka
L.: Vigyázz rendőr!
D.: Mit keresnek?
L.: Pénzt!
4. Marokkó Atlasz hegység, cipőosztó körút
D.: Jól látom igazi focicipőben van a faszi?
L.: Ja. Ő Mohammed Beckham.
…és a fáradsággal egyenes arányban mélyült párbeszédeink tartalmaJ
http://www.rtlklub.hu/musorok/fokusz/videok/235585
http://www.atv.hu/videok/video-20140121-indul-a-budapest-bamako-rally
http://www.rtlklub.hu/most/49951_fokusz_plusz_bar_evek_ota_terrorfenyegetes_mellett_indul_a_m
Rendhagyó módon több helyről különböző hangvételű cikkeket ajánlok figyelmetekbe. Bamakót úgyis mindenki más-más módon éli meg. Nincs két egyforma élmény.
http://www.autosforum.hu/autosport-autos-rendezvenyek/budapest-bamako/3308-budapest-bamako-2014-sajtotajekoztato.html
http://kurir.hu/utazo/7620-hoviharbol-homokviharba-elindult-a-budapest-bamako
http://www.autosforum.hu/autosport-autos-rendezvenyek/budapest-bamako/3309-budapest-bamako-2014-rajt.html
http://feol.hu/hirek/jo-utat-kalandorok-1599295
http://www.autosforum.hu/autosport-autos-rendezvenyek/budapest-bamako/3311-bamako-2014-es-futam-elso-kiesoje.html
http://www.borsonline.hu/20140125_nyugdijba_megy_a_bamakorali_otletgazdaja
http://www.autosforum.hu/autosport-autos-rendezvenyek/budapest-bamako/3313-a-2014-es-bamako-futam-most-monacoban-tamadt.html
http://hetivalasz.hu/sport/fotok-igy-rajtolt-a-budapest-bamako-rali-itthon-72527
http://www.autosforum.hu/autosport-autos-rendezvenyek/budapest-bamako/3317-bamako-futam-2014-hirek-afrika-elott.html
http://tudositok.hu/9753/video/Fehervari_adomanyokat_visznek_Afrikaba
http://kurir.hu/utazo/7655-afrikaba-ert-a-budapest-bamako
http://www.autosforum.hu/autosport-autos-rendezvenyek/budapest-bamako/3326-beallt-a-kaosz-a-2014-es-budapest-bamako-flugosrallyn.html
http://kurir.hu/utazo/7684-budapest-bamako-nincs-tobb-pihenes
http://kurir.hu/utazo/7702-bamako-zagora-rally-lazban
http://pestisracok.hu/budapest-bamako-lipot-pesti-mese/
http://kurir.hu/utazo/7739-jeges-szel-a-szaharaban
- 2. Meghódították Afrikát a kaposvári ralisok (Kapos, 2014.02.10 21:06) Sikeresen teljesítette a 8400 km-es Budapest Bamako ralit a Gyertyás Attila, Horváth László alkotta kaposvári páros.
- 3. Cél a golyóstollak földjén (Kurír, 2014.02.10 20:47) Aki azt hiszi, hogy a vasárnapi cébaérkezéssel végetért a kilencedik Budapest-Bamako Rally, elég nagyot téved. Most jött el ugyanis a több napos ünneplés és a levezetés ideje. Read More...
- 4. Hétvégi hírek a Bamako futamról (AutósFórum, 2014.02.05 12:55) Szombaton szeles, hideg reggelre ébredtek az utazók. Sokan sátorban az autójuk mellett aludtak a Mauritániába vezető határátkelőnél. A marokkói határ után a senki földje néven ismert 5 km-es aknamezős terület van a Mauritán határi...
- 5. Már Szenegálba tart a kaposvári páros (Kapos, 2014.02.03 23:51) Ha minden a tervek szerint alakul, holnap már Szenegálban folytatja útját a Budapest-Bamakó Rali kaposvári párosa, Gyertyás Attila és Horváth László.
- 6. Végre meleg van a Budapest-Bamakón (Kurír, 2014.02.01 15:40) Összerázódott a Budapest-Bamakó mezőnye féltávnál, és mindjárt Mauritániában lesznek. Ehhez azonban kellett 1500 kilométernyi rohanás Koltay Péteréknek. Egy majdnem kiszáradt tankkal, egy sivatagi mentéssel, és az óceánnal. És vég...
- 7. Bamako futamra: 100 dolog, amit feltétlenül tégy meg, mielőtt elpatkolsz (AutósFórum, 2014.02.01 14:53) Ez a címe annak a könyvnek, amelyik egy méltán népszerű sorozat legnehezebben beszerezhető kötete. Egyik szakértőnk hozta be nekünk, miután a Petőfi-csarnokbeli bolhapiacon sikerült pult alól kiénekelnie egy koldusnak álcázott h...
- 8. Eltelt a 2014-es Bamako futam első hete - legjobb dolgok pénteken történ... (AutósFórum, 2014.01.31 16:06)
Gondolnátok, hogy még csak egy hete, pénteken rajtolt a 9. Futam?
Gondolnátok, hogy már annyi idő eltelt, hogy ez egy másik péntek? Itthon
csigalassúsággal telt el ez a hét, de Afrikában elrohant
- 9. Mauritánia felé tart a Budapest-Bamakó Rali kaposvári párosa (Kapos, 2014.01.31 00:34) Továbbra is rendben, a tervek szerint halad a cél felé a Budapest-Bamakó Rali kaposvári párosa, Gyertyás Attila és Horváth László.
- 10. Jeges szél a Szaharában (Kurír, 2014.01.30 17:03) Szétszakad a Budapest-Bamako mezőnye. Az élenjárók lassan befejezik a harmadik afrikai etapot, de jónéhány autó, így az általunk követett GGate is 160 kilométeres hátránnyal indult ma reggel. Read More...
- 11. Bamako résztvevői Rejtő Jenő nyomán (AutósFórum, 2014.01.30 11:50) Mindenki onnan jön, ahonnan akar, vagy ahonnan szabadon bocsátják. /Rejtő Jenő/Állítólag aki egyszer megjárta a Budapest-Bamako Rallyt, azon egy szakember ennek nyomait élete végéig látni fogja.
- 12. Budapest Bamako Lipót (PestiSrácok, 2014.01.29 23:22)
Mióta a Lipót bezárt kevés
esélyünk nyílt arra, hogy a sültbolondoktól megszabaduljunk, vagy
legalábbis biztos helyen tudjuk őket. A tehermentesítésben eleddig
jelentős szerepet vállalt a Budapest-Bamako Rally, amely sajnos
2015-b...
- 13. Csúcstecnika a sarlósejtes vérszegénység ellen (Betegszoba, 2014.01.29 16:48) Mali fővárosában, Bamakóban a nemrég megnyílt Sarlósejt Kutató Központ Mali, Franciaország és Monaco együttműködésének köszönhetően épülhetett fel azzal a céllal, hogy javítsa a betegségben szenvedő emberek életminőségét.
- 14. Már félúton jár a Budapest-Bamakó Rali kaposvári párosa (Kapos, 2014.01.29 14:06) Félúton járnak a Budapest-bamako Rali kaposvári résztvevői, de a neheze csak ezután következik tájékoztatta szerkesztőségünket Gyertyás Attila és Horváth László.
- 15. Székesfehérvárra érkeztek a Budapest-Bamako jótékonysági futam résztvevő... (Honvédelem, 2014.01.29 11:31) Január 24-én, pénteken délután a székesfehérvári Vörösmarty Színház előtti térre érkeztek a Budapest-Bamako jótékonysági futam résztvevői, ahol az összegyűjtött tartós élelmiszer csomagot és gyermekruhákat pakolták fel.
- 16. Bamako: Zagora rally lázban (Kurír, 2014.01.29 09:05)
Már futnak az autók a második
afrikai etapon, de pontos híreket még nem kaptunk az esti befutóról. A
Rissaniból indult mezőny ma is kemény 620 kilométert halad, hogy elérjék
az esti tábort. Ez már a Szahara, homokdűnék, és egy elő...
- 17. Budapest-Bamako: nincs több pihenés (Kurír, 2014.01.28 10:36) 25-27 fokos melegben már Gambia felé száguld a Budapest-Bamako mezőnye. Magyar időszerint 7 órakor rajtolt el a mezőny a marokkói Chefchauenból, hogy megtegye a mára kiírt röpke 600 kilométert. Nem mindenki boldog: kirabolt autó i...
- 18. Beállt a Káosz a 2014-es Budapest Bamako flúgosrallyn (AutósFórum, 2014.01.28 09:42) A Flúgos Futam mezőnye a 4. napra elkezdett szétszóródni, mint a cseljabinszki meteor. Híreink szerint az átkelésnek minden lehetséges módját, eszközét és útvonalát kipróbálják a versenyzők. Különösen felháborította az egyik líb...
- 19. Holnaptól már afrikai terepen (Kapos, 2014.01.27 18:14) Egyelőre minden a tervek szerint halad: a Budapest-Bamakó Rali kaposvári párosa szerencsésen eljutott Gibraltárig, holnaptól pedig már az afrikai terepen folytatja az utazást Gambia felé.
- 20. Afrikába ért a Budapest-Bamako (Kurír, 2014.01.27 10:13)
3200 kilométer 31 óra alatt.
Aztán 50 kilométer fél nap alatt. Így nézett ki a Budapest-Bamako első
szakasza keresztül vágtatva Európán, aztán megízlelve az afrikai
bürokráciát első kézből. Kedden már igaz afrikai kalandok jönnek....
- 21. Fehérvári adományokat visznek Afrikába (Tudósítók, 2014.01.26 21:02) Budapestről városunkba érkezett a Budapest- Bamako futam néhány résztvevője pénteken délután. A Vörösmarty Színház előtti téren a fehérvári Csukás Tamás és csapata a jótékony célra felajánlott gyermekruhákat és tartós élelmiszert ...
- 22. Budapest-Bamako futam 2014 hírek, Afrika előtt (AutósFórum, 2014.01.26 18:43) A természeti népek túlélésének záloga a jó megfigyelőképesség. Nos a nyugat-afrikai emberek megfigyelték, hogy a nagy vízen túl amit egyesek tévesen fejlett Európának hívnak- rendszeresen januárban megnyílnak az elmegyógyintéze...
- 23. Fotók: Így rajtolt a Budapest-Bamako-rali itthon (HetiVálasz, 2014.01.25 20:24)
Pénteken elrajtolt a Budapest-Bamako-rali a Kopaszi-gátról.
- 24. A 2014-es Bamako futam most Monacoban támadt (AutósFórum, 2014.01.25 17:16) Az őrült magyaroktól retteg Európa. És mint tudjuka világon mindenütt élnek magyarok, akik a vér hívószavára tudatalatti kényszertől vezérelve évente egyszer eszement ámokfutásba kezdenek. Régen ezt kalandozások-nak hívták, az ...
- 25. Mali: dzsihadistákkal végeztek a francia erők egy hadműveletben (Honvédelem, 2014.01.25 16:47) Egy dzsihadista csoport tizenegy tagja esett el a francia hadseregnek az észak-mali Timbuktu térségében végrehajtott akciója során - közölte január 24-én, pénteken egy bamakói francia katonai forrás.
- 26. Nyugdíjba megy a Bamako-rali ötletgazdája (BorsOnline, 2014.01.25 11:07)
Rengeteg őrült fazon vágott
neki idén is a BudapestBamako-ralinak. A 351 résztvevő két hét alatt
9000 kilométert tesz meg, míg a magyar fővárosból eljut a gambiai
Banjulba.
- 27. Bamako 2014-es futam első kiesője (AutósFórum, 2014.01.24 23:12) Tévedtek azok a szakértők, akik a szerdai sajtótájékoztatón arra fogadtak, hogy a kis Honda áruszállító nem jut el a Budapest vége tábláig. A jármű-akárcsak tavaly-az arra teljesen alkalmatlan jármű kategóriájában indult. 2013 j...
- 28. Bamako-rali: jó utat, kalandorok! (Feol.hu, 2014.01.24 20:51) Székesfehérvár - Pénteken elrajtolt a Budapest-Bamako-rali, a flúgos futam mezőnye, közte az az átalakított, jelentősen megerősített Avia lakóbusz, amely a remények szerint megteszi a 9000 kilométeres távolságot a végcélig, G...
- 29. Budapest-Bamako 2014. rajt (AutósFórum, 2014.01.24 19:23) Pénteken 14 órakor kezdődött a Budapest-Bamako rajtceremóniája. Az időjárás erősítette a Kopaszi-gátnál kialakuló belső kaukázusi használtautó-piaci hangulatot, a különbség talán annyi, hogy a fegyverek itt nem kerültek elő, - i...
- 30. Hóviharból homokviharba: elindult a Budapest-Bamako (Kurír, 2014.01.24 16:56)
Elindult a száguldás,
egyelőre egy kárpát-medencei hóvihar felé. A több mint 100 autóhoz továbbiak csatlakoznak a nemzetközi mezőny részeként, aztán jövő keddtől már valódi afrikai kaland kezdődik Marokkóban. A Kurír pedig egy túr...
- 31. Budapest-Bamako 2014. sajtótájékoztató (AutósFórum, 2014.01.24 13:25) Két nappal az utolsó előtti Budapest-Bamako Rally startja előtt - a már ismert forgatókönyv szerint sajtótájékoztatót tartott az alapító-főszervező, Szabó Gál András a péntek délután 14 órakor a Kopaszi-gátnál elrajtoló Futam fő...
- 32. Budapest Bamako: A jószándékkal hajtott autó (Kurír, 2014.01.24 08:27) Órákon belül indul a Budapest-Bamako. Amatőr rally keresztül Nyugat-Afrikán. Mielőtt elindul a 8 és fél ezer kilométeres rohanás, benézünk a csomagtartóba. Tele van ajándékkal. Read More...
- 33. Figyeljenek Afrikára! (Motorrevü, 2014.01.23 09:49) És Tolnai Jánosra. Idén sem marad a Budapest-Bamako Motorrevü nélkül.
