Budapest - Bamakó - Fokváros / Szerkesztés alatt

23800 kilométer Nyugat - Afrikán át Fokvárosig

2010 január 29 Agadir , a „Bamakói” cél

Állunk a szálloda különtermében , kezünkben az első helyezettnek járó kupával . Örömünk határtalan . Legalább húsz percre elfelejthetjük , hogy a szálloda előtt álló , romokban lévő LandCruiserrel alig 15,000 kilométert kell megtennünk Fokvárosig .

2010 január 30 reggel . Irány dél !

Még eldönthetjük , hogy hazafelé vagy délnek indulunk . Afrika hívó szava és a kalandvágy erősebbnek bizonyul . Feltankolunk másfél hónapra elegendő élelmet , könnyes búcsút veszünk a versenyzőtársaktól és a csapatunkat erősítő Laci Petitől . Berúgjuk az ezer sebből vérző verdánkat és elindulunk az ismeretlenben . Novák Tomi , Szabó Isti és jómagam .

2010 február 2 Mauritánia úttalan útjain

Már nagyon unjuk a Mauritán ellenőrző pontok tömkelegét , ezért ahol nem állnak kint a rendőrök , ott meg se állunk . 15 – 20 perces vacakolásuk zabálják az időnket és az idegeinket. Amikor kinyögik , hogy adjunk „petit cadou”-t már faképnél is hagyjuk őket . Üres kézzel , bambán bámulják elporzó autónk nyomát . Estefelé mikor épp a szavannán lévő földúton száguldunk , számtalan kihagyott chek pont után elérkezett az , amit már vártunk . Az egyik rendőr nem hagyja annyiban és utánunk jön , egy Pick Up-al . Megkülönböztető jelzés nincs az autón , csak azt látom a tükörben , hogy fegyveres ül a kocsiban . Mivel az elmúlt időszak Mauritán emberrablásai óvatosságra intenek , ezért az előzni akaró autót , inkább leszorítom az útról . 4-5 próbálkozás  után feladja és kissé lemaradva követ . Pár kilométer múlva elérkezik egy ellenőrző pont . Teljes útzár miatt esély sincs továbbmenni , így megállunk. Míg odaadjuk papírjainkat befut a Pick Up is . Ideges ember ugrik ki az autóból . Viszonylag hamar megnyugszik miután közöljük vele , hogy előzési kísérletéből mi semmit se láttunk . Tíz perc tanakodás után közlik , hogy bekísérnek a következő városig . Útleveleket nem adják vissza , így nincs mit tenni . Húsz kilométer után egy koszfészekbe kötünk ki . Itt , határváros lévén a főtéren lévő vámra kísérnek . Hivatal egy padból és pár nagytekintélyű burnuszos emberből áll a poros placc szélén . Inkább tűnnek házuk előtt padon ülő nyugdíjasoknak mint hivatalnokoknak . Miután mindahányan átnyálazták útleveleinket az egyik nagy ember , vacsora és az esti imádság között kiléptet bennünket az országból . Autóm beléptetését többszöri felszólításom ellenére se hajlandó kiütni az útlevelemből , ami egy következő Mauritán belépésnél nem kis vitát vizionál előttem . Majd este lévén biztonsági okokra hivatkozva kijelentik , hogy nem mehetünk tovább . Vérnyomásom alulról  nyalja a kétszázat . Ha nem szarakodnának velünk másfél órája már Maliba lennénk . Közlöm velük , hogy ha törik ha szakad mi nem fogunk itt aludni . Rövid vita után kompromisszumos ajánlattal állnak elő , hogy akkor adnak mellénk kísérőt . Jó fél óra várakozás után be is fut egy újszerű katonai LandCruiser vidám sofőrjével és már robognánk is tovább a közbe leszállt éjszakában . Feltéve , hogyha a kísérőnk nem hússzal döcögne . Másfél órája nyeljük utána a port mire megáll egy falú szélén és közli , hogy a megbízatása eddig szólt . Itt meg kell várni a váltást . Gyorsan kerítenek egy műanyag gyékényt amit egy kecskeszar mentes területre raknak , hogy üljünk le . Hiányos csillagászati ismereteimet hanyatt fekve pótolom a 25 fokos derült éjszakán , mikor mellém lép egy arab . Papucsát lerakja a szőnyeg szélére majd a fejemtől öt centire imádságba fog . Térdre ereszkedve mormog valamit , majd feláll . Ezt ismételgeti perceken keresztül , míg a társa élénk telefonálásba fog . Egyik úgy tűnik valami harci szöveget mormol , a társa meg fegyveres segítséget hív . Tuti most fognak bennünket elrabolni . Senki nem tudja , hogy itt vagyunk a nagy Mauritán éjszakában a semmi közepén . Jó szülinapi meglepetés lenne . Kevesen mondhatják el , hogy így ünneplik a 39-et . Egyszer csak megjelenik egy katonai terepjáró és kiugrik belőle egy fegyveres . Nagy megkönnyebbülés mikor kiderül , hogy csak a váltás amire várunk . Valami  nagykutya lehet a kísérőjével . Talán százezredes mert plecsni dögivel van rajta . Éjfél felé jár mire folytatjuk utunkat . Pár kilométer múlva egyszer csak fékez , kiugrik a kocsiból és lő . Időnek kell eltelni mire rájövünk , hogy egy éjszakai vadászaton veszünk részt . Harminc kilométer alatt négy nyulat ejt , szerintem illegálisan , mert a zsákmányt nem engedi lefotózni . Egy patakátkelés után közli velünk , hogy már Maliba vagyunk és viszlát . Majd elviharzik . Se köpni , se nyelni nem tudunk . Tiltakozásunk közepette nem azon az ösvényen hozott mint amin szerettünk volna ezért azt se tudjuk hol vagyunk . Se út , se falú , se semmi . Csak a szavanna . GPS szerint húsz kilométerre van a város , de sötétben esélyünk sincs ösvényt találni , így inkább sátrat verünk . István közli , hogy meg fogunk halni . Ő inkább az autóban alszik .

2010 február 3 Mali . Bamakó nem mindenkinek a cél .

Istvánnak nem indul jól a napja , mert mikor kinyitja a szemét két néger néz be az autó ablakán . Mint kiderül 100 méterre táborozunk egy falútól . Kíváncsi helyiek vizslató tekintete tűzében gyors pakolás , majd robogunk tovább . Kayes városában nem kis alkudozások , mindkét oldali fenyegetések és két elvesztegetett óra után beléptetnek az országba . Rátérünk a Bamakó felé vezető fizetős aszfalt útra . Mivel pénzt váltani nem tudunk így a fizető kapuknál nem kis megrökönyödést keltünk amikor kijelentjük , hogy nincs pénzünk . Pár baseball sapka megteszi helyette . Estére Bamakóba érünk ahol már két napja aggódva vár csapatunk negyedik tagja Varga Lucia .

2010 február 7 Burkina Faso

Pár napos Bamakói pihenés és autószerelés után Burkina Faso kimondhatatlan nevű fővárosa felé vesszük az irányt . Még nem sejtjük , hogy jó darabig Ouagadougou városában látjuk az utolsó fehér embert . Jelen esetben egy jól értesült franciát aki közli , hogy megfogunk halni ha továbbmegyünk .

2010 február 8 Benin a csodaszép

Határon 48 órás átutazó vízumot kapunk , így hamar bedaráljuk ezt az országot . Nagy élmény európai színvonalú kutakon tankolni . Megállapítjuk , hogy Benin egy kulturált hely az Afrikai káoszban . Jó lett volna még pár napot maradni .

2010 február 9 Nigéria , csak perverzeknek

Benin tökéletes ellentéte Nigéria . Mivel se a GPS –es , se a papíralapú térképeink nem a valóságot tükrözi , ezért nem volt nehéz elszúrni az utolsó Benini városban , Nikkiben az útirányt . Rátett egy lapáttal még a helyiek ellentmondásos útbaigazítása is . Három óra alatt sikerült leküzdenünk hatvan kilométert az útnak nehezen nevezhető terepen . Az utolsó falú kijáratánál tákolmány vassorompó zárja le az utat . Közölik , hogy a falúból rossz irányba jöttünk , mert Nigériába 500 méterrel arrébb a másik úton jutunk el . Majd megfejelték egy újabb információval , hogy ott csak a helyiek mehetnek át . Nekünk vissza kell menünk a kisvárosba és ott tudjuk rendezni a papírokat . Mivel nem akarunk hat órát kóvályogni ezen az útnak csúfolt csapáson , ezért bevállalunk egy illegális Nigériai határátlépést .

Öt méter széles patakhoz érünk melynek partján egy Pick Up áll . Két ember szorgos kezei merik a koszos ivóvizet a platón lévő viseletes kannákba . Sofőr készségesen mutatja , hogy nyugodtan mehetünk , alacsony a víz . Integetve köszönöm a segítséget , mire a többiek rám kiabálnak , hogy fékezzek . Nem vettem észre , hogy a Benin – Nigéria határon vagyunk . Az még nem lett volna baj , hogy a fa alatt hűsölő rendvédelmi szervet nem vettem észre , de az már igen , hogy az úton keresztbe dobott vasrudat a tíz centis kiálló vastüskékkel se . Valószínű nem szívinfarktusba fognak meghalni a határőrök , mert jövetelünkre talán annyit változott napi , rutinszerű semmittevésük , hogy bal kézről jobb kézre váltva támasztják a fejüket , míg a porban fekszenek . Egyik aztán hirtelen felkelt ami akár egy percig is eltarthatott , és átvette a feléje nyújtott útleveleket . Mindhárman átnyálazták és közölték , hogy itt csak a helyiek járhatnak át . Mutogatjuk a vízumunk , ami aztán megteszi hatását . Lelkünkre kötik , hogy egy nagy kanyarral menjünk el a hatvan kilométerre lévő vámhoz .  Persze ezerrel bólogatunk és mindent megígérünk . Erre a tag magának ellentmondva , kijelenti ha viszont nincs kedvünk akkor ne menjünk . Hát nincs .

Aszfalt nélküli kisvárosba érünk . Főutcán rommá vert majd bezárt töltőállomások sorakoznak . Azért a tízen valahány kútból kettő nyitva van , de legnagyobb döbbenetünkre csak benzint lehet kapni . Hamar felvilágosítanak , hogy csak a következő városban fogunk gázolajat kapni. Légvonalban 130 kilométer a fás szavannán át . Megkérdezzük merre van az út . Főút melletti vezeték nélküli villanyoszlopoknál keressük a dupla póznát , ott kell lekanyarodni jobbra . Már harmadszor járjuk végig az öt kilométeres szakaszt , de utat nem találunk . Leintjük a városka egyetlen  motorosát aki rámutat a 20 méterre lévő oszlopra hogy ott az út . Nem látjuk , így odamegyünk . Még mindig nem . Majd kiderül , hogy az a kecskecsapás az út , ami egy tyúkol és egy düledező vályogház közötti két méteren kezd bekanyarogni a házak közé . Újdonsült ismerősünk biztosít róla , hogy tökéletes az út . Pár napja is járt rajta . Na innentől kezdünk kételkedni a jó út fogalmában . 130 kilométer hét óra alatt nem pont az a kategória amivel begyepesedett európai fejünkkel elgondolunk .

Kaiama városában sorra járjuk a kutakat . Ötödik után kezd megvilágosodni előttünk , hogy itt normális módon gázolajat nem fogunk kapni . Üzemanyag és pénzváltó keresgélése közben ránk talált a helyi rendőrfőnök , Jigi Jigi. Gyorsan lett feketepiacon gázolaj , a hivatalos ár háromszorosáért . Pénzváltás szintén feketén . Na és persze egy jó kis szállás villany és folyóvíz nélkül . Sőt a rend éber őre azt is kilátásba helyezte , hogy az öccse másnap elkísér Ilimorba és elrendezi a beléptetésünket az országba .

2010-02-10 Nigéria Négy „Tubabu” az ismeretlenben .

Jigi Jigi várakozásommal ellentétben már a megbeszélt 7 órakor megjelenik a szálláson aranybarna 1978 előtti ütött kopott Mitsubishi Galantjával és az öccsével együtt . Tegnapi ígéretük vagy inkább ultimátumuk , hogy velünk jönnek Ilimor-ba annyira módosult , hogy YahYah , Jigi Jigi öccse jön csak velünk , a mi kocsinkkal . Így Tomi a hátsó sorba szorul Lucia és Isti közé . Vitázni nem nagyon akarunk , mert Nigériában jobb ha van egy barátod , ismerősöd akit baj esetén el lehet érni . Aszem ezt a későbbiekben se bánjuk meg . Nagy búcsúzkodások után meglepve konstatáljuk , hogy Jigi Jigi semmilyen pénzügyi követeléssel nem áll elő . Akkor  biztos majd a nagyvárosba lesz valami pénzügyi probléma YahYah-al . Nem gond . Megbeszéltük , hogy száz eurót hajlandóak vagyunk a barátság nevében feláldozni . Jigi Jigi kivénhedt Mitsujával még tesz egy-két gumicsikorgatós kört a szállás udvarán majd nekilódul a városnak . Mi utána . A tegnap is rettentően kacsázó jobb hátsó kereke még mindig vitustáncot jár , hátsó lámpái még mindig kitörve így kijelenthető , hogy az elkövetkezendő 2000 évben ez már nem is fog megváltozni . 

Városból eleve egy másik úton indulunk kifelé mint amit mi kinéztünk , de a helyiek csak jobban tudják merre érdemes menni . Négy órásnak ígérkező 200 kilométer első ötvenét döngölt „rázópadon” tesszük meg , majd aszfalt következik amire már annyira vágytunk . De csak addig míg el nem érkezett . Útnak csak erős túlzással nevezhető aszfalttal összekötött lyukak tömkelegét kerülgetjük több-kevesebb sikerrel . LandCruiser futóműve komoly tesztelésnek van kitéve . Bamakó óta logó bal első gömbfej hangos csattogásokkal fejezi ki nemtetszését , de rendületlenül teszi tovább a dolgát . A „rázópadon” futott 80-90es tempót rögtön 20-30 ra kell mérsékelni , ami rettentő idegesítő . Alig 20 kilométer után már látjuk , hogy YahYah jó befektetés . Az úton egyre másra feltűnő „checkpoint” ok tömkelegén simán megyünk át . Emberünk csak kiszól és már intenek is , hogy mehetünk . Az egyik ellenőrző helyen az előttünk haladó erősen leamortizált Toyota kisbuszból a sofőr enyhe lassítás közepette , csak kilógatja a kezét a géppisztolyos rendőr azzal a lendülettel meg kiveszi a kezéből az előre beletett kenőpénzt . Másik esetben egy Peugeot 407 tulaj már nagyon zokon vette a lejmolást . Ő egyszerűen kidobta a pénzt az ablakon . Másik esetben meg egy leszakadt híd mellett a kiszáradt folyóban kell átkelni ahol önjelöltek szednek pénzt a híd rendbehozatalára . Itt se történik pénzcsere , de nem valószínű , hogy a mi pénzünk fog hiányozni az új hídhoz . Sokkal jobban az amit már beszedtek . Pár kilométerrel arrébb egy nagyon erőszakos ötven körüli erősen borostás , ápolatlan rendőrhöz érünk akit nem hat meg YahYah „emigration office” feliratú pólója , így igazolványát is be kell vetnie . Police röhögve veszi tudomásul , hogy nem fog pénzt látni . Látszik , hogy jó kedvét valamilyen tudatmódosító szerrel fokozta , így inkább hamar tovább állunk . 

Négy órás szintidőt sikerült háromra leszorítani . Útközben az út melletti árusoktól veszünk , helyi előrecsomagolt kenyeret . Ami meglátásom szerint alapanyag felhasználásban nagyon távol áll bármilyen gabonafélétől . Ezt a megállapítást két tényre alapozom . Bocs , három . Egy , a kenyér Afrikában szokatlan módon profin be van csomagolva . Ez mondjuk nem annyira meggyőző , de kettő . A kenyérnek nevezett valami erősen citromsárga színben pompázik , ami annyira valószínűtlen , mint hogy ufót lássak . Három , a terméknek kimondottan finom az íze . Visszatérve a megérkezéshez . Városba egy nagyon tré úton  haladunk befelé . Utunkat megannyi árus és pisszegések , nyelvcsettintések övezik . Más fehér ember hiányában komoly látványosságot képviselünk . Mindenki akar valamit . Vagy egy intést , egy felé nézést , ajándékot , pénzt , bármit .  „Tubábu” ezzel csesztetnek a gyerekek és ordítják mindenfelé . Kényszeredetten mosolygok vagy oda se nézek csak nyomom a pedált .

Fél órás kavargás után Yahyah diadalittasan mutat az előttünk tornyosuló alig hat emeletes épületre , hogy ott az irodája . 600,000-es város legmagasabb épület kőkerítéssel körbevett parkolójába kanyarodunk be . Bejáratnál őrök barátként üdvözlik Yahyah-t aminek mi nagyon örülünk . Helyet keresünk a parkolóban , addig új ismerősünkhöz többen is jönnek üdvözölni aki nagy örömmel és büszkén vezet be az épületbe bennünket . Portán több őrrel is azonnal kezet kell rázni és megyünk fel a harmadikra . Itt bevezet bennünket egy kb. tíz négyzetméteres koszos irodába  . Falakon nagy plakátokon hirdetik a korrupció ellenességet , amit a több hónapja elmaradt fizetések tekintetében elég nehéz betartatni . Földön padlószőnyeg az évek mocskát és az igénytelenséget hirdeti , ugyanúgy , mint a helység sarkában lévő lerobbant mini hűtő és a kosztol ragadó ajtófélfa. Kis irodában vagy tizenöten . Jópáran kétes tisztaságú egyenruhában , két asztal körül szorongnak . Egyik mögött ami a helység közepén áll két ember űcsörőg . Bal oldali egy nevetős figura , a jobbra pedig egy szemüveges igazi kis okoska . Okoska aki jóval feketébb a többinél bólogatással jelzi , hogy megérti annak a öt embernek az érvelését akik egy füzetbe írógálva magyaráznak nekik . Erre az asztalra merőlegesen van egy másik a sarokban ahol egy nagydarab , jó ötvenes nagytekintélyű emberkének nyalják a seggét . Egyszerre vagy hárman . Többiek meg az irodába bezsúfolt kartámla nélküli kiszakadt huzatú , szétborult székeken unatkoznak . Amint belépünk négy széknek csúfolt valamit szabaddá tesznek és azonnal hellyel kínálnak . YahYah –ba ekkor megingott a bizodalmunk . Mi azt hittük , hogy bemegyünk az irodájába és előveszi a mindent vivő pecsétjét , firkant hármat és már ott se vagyunk . Közbe meg kiderül , hogy a ranglétrán a százötvenhatodik , vagy hetedik helyen áll és sajnos be kellett állnia a sorba seggnyalók közé . Nagytekintélyű elkéri az útlevelünket , amit átnyálazás után visszaad . Közben arra jár valami még nagyobb , igazi nagytekintélyű ember , mert rögtön mindenki vigyázz állásba ugrik , csak mi nézünk ki bambán a fejünkből a széken ülve  . Mint kiderül , meg kell várni a  főnököt aki a harmadik asztal tulajdonosa . - Mindjárt jön! - mondják fél óra után . - Úton van – egy óra múlva . – Már nem kell sokat várni – másfél óra után . Ha lenne hőmérő bőven harmincöt felett járna a mutatója . Kis mértékű enyhülést csak a teljesen kitárt ablakokon bezúduló pár fokkal hűvösebb levegő nyújt . Épp a szundikálás elején járok amikor valaki szorongatja a kezem miközben komásan próbálok felállni a székről . Megjött a főnök . Negyvenes kb. 175magas vékonyka barna ember , cirádás váll lapokkal a ruháján . Újabb útlevél nyálazás . Komolyan mondom , már lassan elázik a sok nyálazástól . Kikérdezés , honnan jöttünk , hová megyünk , miért nem a határon pecsételtettük az útlevelet . Azt még elmondhatjuk , hogy Beninből jövünk és Cameroonba megyünk . De azt már csak nem , hogy rossz irányba indultunk el az utolsó Bennini városból és a Benini rendőr szavára , hogy menjünk vissza hatvan kilométert a szar úton fittyet hányva a zöld határon jöttünk át Nigériába Benini kiléptető pecsét nélkül . Szóval ott állunk egy irodában a határtól háromszáz kilométerre és csak azt mondtuk , hogy eltévedtünk . Ennyi ! Nem tilos hülyének lenni . Indokot megértik és el is fogadják . Ember az adatainkat a nagytekintélyű és még két ember seggnyalása közepette ráfirkálja egy papírra , majd elviharzik .Két perc múlva megjelenik egy nagydarab , olyan súlylökő forma egyenruhás titkárnő féle és mondja , hogy kövessük . Na megyünk a sittre . Két szobával arrébb a helyi emigrációs hivatal atyauristenének az irodájában kötünk ki . Harminc négyzetméteres iroda közepét egy bőr ülőgarnitúra , bal fal melletti részt a földön , egy komplett dobfelszerelés foglalja el . Emberünk egy három méteres asztal mögött saját és az ország nagyjainak a fotóival a háta mögött épp lecsúszni készül az irodai bőrfoteljából . Annyira laza , hogy majdnem úgy kell összeszedni . Mogorva vakkanással üdvözöl bennünket , ami nem sok jóval kecsegtet . Jóvágású ötvenes ember őszes berakásokkal rövid hajában . Kinézete és viselkedése erőt sugároz . Látszik rajta , hogy nem akárki . Alig három másodperc múlva felpörögnek az események . Emberünk vidám lesz , kedves és közli , hogy minden rendben és az embere elkészíti a dolgokat és húzhatunk a francba . Érdeklődéssel kérdezi merre megyünk tovább és rögtön jó tanácsokkal lát el bennünket a további útitervvel kapcsolatban . Mondja , hogy hozzunk térképet . Ad mellém egy embert aki lekísér az autóhoz és két perc múlva már lázasan ecseteli merre menjünk . Mivel az asztalán hegyekbe állnak az iratok , így jobbnak látja az iroda szőnyegén böngészni a térképet . Nehéz mozgása ellenére letérdel a földre és már írja is egy papírra , amit az egyik titkár rak a keze alá , hogy merre legyen kis csapatuk útvonala . Az se zavarja , hogy a térképen pont az az út van bejelölve amit ő is mond . Nem akarjuk lelkesedését rombolni ezért tisztelettel hallgatjuk . Nekünk is jó azért , hogy elképzelésünket egy ilyen nagy ember szavai támasszák alá . Megköszönjük mélyreható javaslatait és azzal a lendülettel kidob bennünket az irodából . Pár perc és itt se vagyunk . Gondoljuk mi . Ami ezután jön az egy kész burleszk . Visszatérve a kis irodában a kisfőnök , mindenkivel kitöltet egy fénymásolt nyomtatványt és egy komplett rólunk szóló aktával gyarapszik az irattáruk . Majd előkerülnek a pecsétek . Öt verzió közül negyed óra múlva se tudják eldönteni melyiket használják , de végül hosszas tanácskozás és egy papírra nyomott rengeteg próbanyomat után az első bélyegzőnél kötnek ki . Elsőt stemplit még a nagyfőnök nyomja az útlevélbe , de a többit a nagytekintélyű ember segítségével YahYah teheti meg komoly instrukciók kíséretében másik két ember szakmai felügyeletével . Míg öt ember asszisztál az útlevelünk felett addig Vidám és Okoska páros a mobiljaikkal játszadoznak . Egymásnak küldenek üzeneteket harminc centis távolságból . Pecsétek meg vannak , eltelik öt perc , tíz . Majd negyed óra múlva István , aki eddig szunyókált , kérdezi : - Még mire várunk?   Mire – mire ? Hát , hogy megszáradjon a pecsét ! Pecsét csak nem szárad így Lucia felveti mi lenne ha a maradékot valamivel felitatnánk . Elő is kerül egy kis vatta , majd két perc múlva benne a főnök kézjegye és viszlát . Két és fél óra hivatal .

YahYah szabadnapos lévén segít még az egyik hotelnál pénzt válltani . Ez nem  is olyan egyszerű feladat , mert bank vagy nincs vagy ha látunk egyet zárva van . Majd irány a benzinkút . Itt szó szerint benzinkutak vannak . Gázolajat csak ritkán lehet kapni . Rengeteg kút van , aminek 80% be van zárva , a maradék meg extra mértékű amortizációnak van kitéve . Szétdőlt kútfejek , lepukkant irodák . Fura egy olyan országban aminek a nemzeti össztermékének a nagy részét az olaj teszi ki . Akkor már kevésbé fura , ha tudjuk, hogy az egymást váltó kormányok korrupció mértékében versengenek az első helyért és hiába exportálnak olajat , ha üzemanyagból importra szorulnak . Amúgy benzin mindenhol kapható egységesen 65 Niaráért . Egy euró 210 Niara . Gázolaj 85 és 115 Niara között van kiírva . Gond csak az , hogy ahol nem 115 az ár ott nem lehet kapni . De így se vészes csak valahol venni tudjunk .

Kútnál sikeresen átvágják a fejem . Az egész úgy kezdődött , hogy a tankba belenyomtak 60 litert majd a két kannába 40 egypárat és míg megkerültem a kocsit , mert egyszerre ott ugrált 5 ember , kinyitották a harmadik kannát ami tele volt és  meg pár litert abba is beletuszkoltak , annak ellenére , hogy előre jeleztem , hogy van benne és nem zár jól a kupakja . Látom , hogy 11800 Niara a ceh . Míg a kocsi ajtaja mögé bújva számolom a lét direkt hoznak egy kannát és rátankolnak 3,5 litert , így az én tankolásom nem látszik és váltig állítják , hogy 118 literem volt . Persze én tudom , hogy nem , de nem tudom bizonyítani . YahYah meg csak azt mondja amit az öt kutas fiú , mert ő se látta . Na mindegy , mert YahYah elszámolja magát és 115 helyett 105 el számolja a olajat a számológépen ami így csak 700 niarával lesz több én meg úgy döntök , hogy nem fogok 3,5 euróért veszekedni . Kifizetem nekik , basszák meg . Most se úszom meg az Afrikai utamat úgy , hogy át ne vágnának egy kúton .

Barátunk még jön velünk pár kilométert kifelé a városból , majd a legnagyobb csodálkozásunk közepette , úgy száll ki a kocsiból , hogy a segítségéért semmit se kér . Ezt nem hisszük el ! Felocsúdva az első döbbenettől , egy sapkával és egy zseblámpával köszönjük meg a kedvességét .

Ilorinból kifele egyre szarabb úton megyünk Kabba irányába . Lyukak tömkelegét csak pár száz méter erejéig szakítják meg rövid aszfaltcsíkokkal . Előre jutásunk több mint siralmas . Egyre magasabb a pára és már mindenhol veríték folyik . Utunkat csak a rendőrök dobják fel kétes mutatványaikkal . Elég sokat kell menni míg az első rendőr megállít . Eddig úgy tűnt , hogy aktivitásuk délutánra alább hagyott és lefeküdtek a posztjaik közelébe , de most átkapcsoltak esti műszakra . Várostól úgy ötven kilométerre öt rendőr állít meg fegyverüket lóbálva . Vidámságukon látszik , hogy valamilyen ajzószerrel fokozták . Szerencsére jól reagáljuk le a dolgot és nagy üdvözlések és kurjongatások közepette tovább engednek . Alig megyünk húsz kilométert amikor az előzőnél jóval vadabb és marconább társaság állít meg . Még jobban be vannak állítva mint a korábbi banda . Itt már füttyögetnek Luciának . Hasonlóan jól kezeljük a dolgot és utunkra engednek . Azt hiszem jobb lesz minél előbb szállást keresni . Kabbaig még száz kínkeserves  kilométer van hátra . Szerencsére újabb atrocitás nélkül megérkezünk . Tovább már nem akarunk menni Lokoljaig , mert hasonlóan beszívott rendőrrel éjszaka nem szeretnék találkozni és naplementéig már csak egy óra van .

Szállást nem találjuk a városban , így a jól megszokott katolikus gyülekezet felé vesszük az irányt . Ők mindig segítenek szállást találni . Most se csalódunk bennük . Normális áron korrekt szobát kerítenek egy hotelbe . Két ágyas szoba 4200 Niara azaz 20 euró .

2010-02-11   Nigéria   Ki lettünk rabolva .

Mai napot ott folytatjuk ahol tegnap abbahagytuk . Útminőség száz méterenként változik amihez már elég jól hozzászoktunk . Gyűrjük a kilométereket és az ellenőrző pontokat . Rendőr lerázásban egyre gyakorlottabbak vagyunk , de egyik-másik azért megizzaszt bennünket . Lokolja városba tíz óra környékén érkezünk . Hídnak persze nyoma sincs , pedig itt kell átkelni a Nigeren . Kérdezősködünk a híd felől . Mondják nincs messze . Észak felé indulunk ki a városból . Húsz kilométer után kezdünk kételkedni az útirány helyességében . Kezd fogyni az üzemanyag ezért betérünk egy kútnak nevezett roncshalmazba . Az összedőlni készülő viskó előtti padon egy 18 körüli srác ücsörög , egy hasonló korabeli meg mint a mérgezett egér össze-vissza rohangál . Gázolaj persze nincs , csak kannából és az erősen zavarodott gyerek berohan egy sufniba . Mivel úgy tűnik számomra nincs teljesen magánál , jobbnak látom ha lelécelünk . 300 méter múlva egy másik kúton ami egy fokkal biztosabb lábakon áll mint az előző , megállunk . Legnagyobb csodálkozásunk közepette , kútfejről tudunk gázolajat vételezni . Közbe kiderül , hogy a híd a városba van . Szép , mehetünk vissza . Városban többször kell kérdezni az irányt , de haladunk a cél felé . Útjavítást kerülgetünk a szembejövő autókkal egyetemben és akkor beüt a krach . Rendőr integet az út szélén , hasonlóan az eddigiekhez . Lehuppanunk a húsz centivel mélyebben lévő új út alapjára . Már amikor megállunk , látjuk , hogy ez nem lesz egyszerű menet , mert a tag ordítozással kezdi . Mindent ordítva kér . Útlevél , kocsi papírok , merről jövünk , merre megyünk , és bedobja az adu ászt , hogy bizony nagy a baj . Halálos vétségek tömkelegét követtük el . - „ Nincs piros kereszt a hátsó pótkeréken” - . Az , hogy Marokkó óta rendszám se az nem is zavarja . – „Nem lehet a csomagoktól hátralátni a belső tükörben „- . És a halálos bűnök legnagyobbika , hogy -„jobb oldalon van a kormány”-

Először nem is értettem mit zagyvál , de a Tomi megismétli a fordítást és , hogy ez komoly . Beszarok mindjárt . Talán a határon át kellett volna szerelni balra ? Vagy mi ? Ember tovább ordít és dobálózik 150.000 meg 300,000.- Niearákkal ( 600-1200eu ) . Miért? Akkor átkerül a kormány a másik oldalra ? Hosszú vitatkozás és alkudozás kezdődik ami hamar megfeneklik , mert nem vagyok hajlandó fizetni . Jön a főnöke aki szintén közli , hogy kormánygondjaink vannak . Próbál puhítani .Mivel látja , hogy hajthatatlan vagyok öt perc után szól az ordítozós beosztottjának , hogy engedjen el bennünket . Az meg csak nem akar . Látszik , hogy bizonyítani akar  a főnöknek . Közli ha nem fizetünk akkor elszállítatja a kocsinkat Abujába és azt is ki kell fizetni . Ekkor meginog a térdem , mert felajánlom , hogy a nálam lévő 15,000,- Niera felét megkapja . Jelzi , hogy kevés , 50,000,- kell . Annyi nincs , akkor nem kap semmit . Várunk tíz percet , majd visszajön és kamu telefont csinál az autómentőnek . Persze én beveszem . Ráadásul egyre feszültebb a hangulat a kocsiba is . Akkor beadom a derekam . Felajánlom a 15,000, Nieránkat . –„Kevés , jön a mentő , az 150,000 lesz Abujáig ”- . Nem tudom mi tévő legyek , 600 eu-t nem akarok ennek a gengszternek odaadni . Eltelik megint pár perc , majd visszajön . Közli , forduljak meg megyünk Abujába . Megfordulok az autótól hemzsegő úton majd beül hátra Istiékhez . Elindulunk . Alig száz méter után közli , hogy húzódjak le az út szélére . Megállok az út szélén , két földön fetrengő kecskepásztor mellett . –„Menj egy kicsit előrébb „ - „Még egy kicsit „ Közben a többi rendőr is megérkezik és elénk állnak az autóval , de nem szállnak ki . -„Mennyi pénzed van”- Adok neki 4000 Nierát . –„kevés , add mind ”- „ nem , kell gázolajra „ . Adok még 1000 . -„kevés”- Adok még 1000 . Válasz ugyanaz . Kap még egyet , majd mondom , hogy ennyi és venném ki a pénzt a kezéből , de visszahúzza . Na innen sínen vagyunk . Erőlködik még egy darabig , aztán mikor látja , hogy nagyon pipa vagyok inkább lejmolni kezd a kocsiban . Hamar lenyúlja Pisti fejlámpáját és még követel . Kap még egy kézit is . Mondja , hogy négyen vannak , így még hármat kizsarol . Megegyezünk . Másfél óra szenvedés 7000 Niera (kb30Eu) és 5 lámpával szegényebben itt vagyunk Afrika közepén . Emberünk , mondja , hogy forduljunk meg az úton . Nagy a forgalom , így nem túl egyszerű , de visszamegyünk az eredeti posztjukhoz , majd leállunk az útépítés területére . Csak nem akar kiszállni , várja a társait . Azok egy perc múlva meg is érkeznek és visszafordulnak terepjárójukkal a túloldalra ahol megállnak . Ez meg lehúzza az ablakot és pisszeg nekik . Akkor esik le nekem , hogy be van szarva és nem mer a cuccossal kiszállni . Megvárja míg átjön a társ és a takarásában viszi el a szajrét . Ilorinba az emigrációs irodában olvastam a korrupció ellenes plakáton , hogy ezért az akciójáért hét év várná a hűvösön . Ha hamarabb kapcsolok a brahi kedvéért visszazsaroltam volna tőle .

Megkönnyebbülve megyünk a híd felé , még párszáz méter . Ez nem is lenne Afrika , ha a híd ott lenne . De híd nincs , viszont komp igen . Egy újabb élmény a Niger folyón .Tizenhét forma gyerek ugrabugrál az üres komp mellett . 1500ért átvisznek , de csak ha összejön öt autó , mert annyi fér rá . Na ez szuper ! Útikönyv szerint előfordul , hogy másfél – két órát is várhatunk . Gyerek látva bizonytalanságunk , mutogatja , hogy van egy másik autó is . És tényleg jön . Mire megfordulunk , hogy rátolassunk a kompra , már jön a többi is . Öt perc és már indítják a komp hátuljára szerelt 12 hengeres Diesel motor egyikét . Komp elsiklik a parttól . Érdekes összhang van a kompot irányító emberek között . Lent a motornak a srác kézzel húzza a gázt , félig befeküdve a nyitott motorház alá , míg a kapitány a három méterrel magasabban lévő parancsnoki hídon kormányoz . Erős zúgással siklunk a Nigeren . Nézem a folyót és a kompra feltuszkolt utasokat . Idilli hangulatomat a kis köcsög gyerek szakítja félbe , hogy a fuvardíjat beszedje . Közli , hogy mivel nagy az autó a viteldíj 2000 . Beintek neki egy durvát , mire röhögve megelégszik 1500-el mint ahogy a parton megbeszéltük .

Túlparton félmeztelen összeaszott öregasszony fürdik a folyóparton . Kis lábassal meri a vizet amit aztán magára önt . Egyszerű ruháját is kihúzza a vízből és egy csavarás után magára teríti . No nem azért mert szégyenlős , hanem egyszerűen végzett . Kikötés után hamar parton vagyunk . Persze itt már nincs aszfalt , így földúton rongyolunk tovább .  Este érünk csak ki betonra . Őszintén megmondva egy kicsit ronyáztam , hogy még vagy 100kilométert kell Nigériába sötétbe vezetni . Nem csak az útállapotok , hanem az útikönyvben említett éjszakai rablások miatt . Így az első utunkba eső iparterületre bemegyünk és próbáljuk kisírni , hogy itt aludhassunk éjszaka . Az őr nagyon furcsállja  mit akarunk , miért nem akarunk inkább a városba éjszakázni . Félelmeinkre azt a választ kapjuk , hogy éjfélig maximálisan biztonságosak az utak , de utána se valószínű , hogy problémáink lennének . Így tovább megyünk . Elég érdekes látni , hogy naplemente után mennyire megelevenedtek az utak és a kisebb falukból a városokba indulnak bulizni az emberek . Rengeteg frissen mosott motoron fiatalok bandáznak a városok felé . Pedig csütörtök van .  Ikom városában hajtjuk álomra a fejünket , határtól 50 kilométerre . Holnap a Cameroon –i határátlépés van tervbe véve .

2010-02-12 Cameroon vagy hogyan mentsünk autót a szakadék széléről

Ahogy elhagyjuk az utolsó Nigéria várost , kiváló minőségű aszfalton száguldunk . Alig jöttünk két kilométert mire észrevesszük , hogy az eddig az út melletti ritkás erdőből , komoly dzsungel lett . Mfum falújában kedves határőr fogad . Beírogatja naplójába az adatainkat , majd tovább irányít a két kilométerre lévő határhoz . Nagyon kemény határátlépésre számítok , mivel a kocsi papírjai nem az előírás szerintiek . Azaz nem üttettük ki a kocsit Beninből és Nigériába se léptettük be .

Két országot egy hegyek közé zárt , csodaszép folyó vágja ketté , amin egy nyomú 50 méter széles viszonylag jó állapotú vashíd ível keresztül . Nigériai oldalon egy 3 méter magas tyúkketrec rácsos kapu zárja utunkat . Mivel egyedül vagyunk , afrikai mércével hyper sebességgel történnek az események . Egy óra alatt négy fabódéban járunk és ugyanannyi nagykönyvbe is be lettünk regisztrálva . Kocsinkat kísérő Carnet de Passage nevű füzetbe a Benini belépő pecsét mellé rögtön kapunk egy Nigériai kilépőt .  Tévedést senki nem veszi észre és érthető okokból én se erőltetem a hivatalos megoldást . Ügyes testcsellel még kivédünk egy lejmolási kísérletet és robogunk át a hídon . Túl oldalt álmos Cameroon-i határőr csapat érdeklődve rendezi papírjainkat . Míg előkerülnek a nagykönyvek és a funkció nélkülinek tűnő papírfecnik van időnk megismerkedni a háziállati szintre emelkedett majd negyven centis színes gyíkkal . Érdeklődésünket látva közlik , hogy van egy majmuk is , de az még egy öt perces hívogatás után se kerül elő . Jó óra alatt végzünk , és már nyitják is a kaput ami után újfent konstatáljuk a tényt , hogy nincs út . Sokáig nincs időnk gondolkodni , mert egy kilométer múlva megérkezünk a vámra . Mogorva vámos néni fogad bennünket . 150 centis magassága , ultra erősen szőrös teste és majd 120 kilója csak erősíti az összképet . Árnyas faházban leültet bennünket egy padra és amíg egy fél órát a papírjainkkal szöszmötöl az üveg nélküli ablakon kinézve nézzük , hogy egy kamionról , hogy pakolják le a banánt .

Ezen csak akkor csodálkozunk el igazán amikor a vámot elhagyva hajtunk a dzsungelban . Az egyértelmű , hogy út nincs , de akkora gödrök vannak a csapáson , hogy a Landcruiser tetejénél van a széle . Hogy a fenébe került oda a kamion amikor egy terepjáróval is nehezen haladunk előre ?

150 kínkeserves kilométer után egyre magasabb hegyek közé érünk . Egyik kanyar után egy kisebb , halálra rémült csoportosulás nézeget egy autót , ami két méteres gazban van az út melletti árok szélén . Látszik , hogy a félig beborult autót nem fogják tudni kiszedni , így felajánlom , hogy a csörlővel kihúzom . Dzsungelt félig letarolva tudok csak az LC-vel megfordulni , de már akasztunk is a viseletes Toyota Corollára . Abban a pillanatban ahogy az autó megmozdul már bukik is lefelé az árokba . Négy néger ugrik a boruló autó után és teljes erőből tartják a sárvédőnél míg teljesen ki nem csörlőzöm az útra .  Ekkor látom ,hogy mire volt az óriási riadalom . Két méteres gaz takarásában húsz méteres szakadék tátong . Az autó egy lepke fingra volt a totális tragédiától . Sofőr , utasai és a kalamajkát nagy valószínűséggel okozó motoros  annyira hálásak , hogy kezd kínossá válni ezért továbbállunk . Előttünk hajtó motoros már viszi a hírt és minden falúban integető emberek fogadnak .

 Elérjük a 2000 méter tengerszint feletti magasságot és egyre több a falú és a kisváros . Az egyik kemény kaptatónál egy felismerhetetlenségig rozzant Mitsubishi személyautó maradvány kilehelt teste zárja el az utat . Nyolc utasának itt pihenőt kell tartania . Egyik embert felvesszük , hogy segítséget tudjon hozni a 100 kilométerre lévő városból . Egyre magasabb hegyeket mászunk és mély völgyekbe ereszkedünk . Úgy érezzük , hogy ennek a tekervényes csapásnak sose lesz vége . Autónk 2700 méteren már levegő után kapkod . Ereje sokszor kevés az egyre meredekebb emelkedők leküzdéséhez . Egyik kaptatónál a hatalmas nyomaték és a motortartó bakra ömlő gázolaj megteszi jótékonynak nem nevezhető hatását . Hatalmas csattanás jelzi , hogy a bal oldal kapitulált . Helyéről kiszakadt motor erős fémhanggal jelzi , hogy a gyári helyen jobban érezné magát . Már volt hasonló „élményben” részem  ezért nem is nagyon izgat a dolog . LandCruisernél ez csak egy közbenső állomás a teljes megsemmisülés felé ami ennél a típusnál , csak az univerzum végével együtt jön el .

2010-02-13    Mt.Cameroon és az ébenfekete tengerpart

Jó lenne , ha utasunk kicsit konstruktívabb hozzáállást produkálna . Ugyan mi említettünk neki egy várost ahová a térkép szerint út megy . Viszont a további úthoz létezik egy 100 kilométeres levágás amit a térkép még nyomokban se említ . Emberünk ezt annyira nem tartja fontosnak  . Így amikor a kereszteződésnél látom , hogy 50 kilométer aszfalt helyett 150 kilométert tankcsapáson zötykölödtünk , nem sok tart vissza , hogy páros lábbal rúgjam ki a kocsiból .

Ahogy közeledünk a tengerpart felé , egyre jobb út és egyre több lejmolós hatósági közeggel találkozunk . Már vérprofik vagyunk a rendőrök melegebb éghajlatra küldésében és csuklóból rázzuk le őket . Szemükbe röhögünk amikor a jobb kormányos témát hozzák fel . Biztosításunk hiányát meg a Carnet de passage-al igazoljuk . Természetesen mi szívesen vásárolnánk biztosítást , de ezekben az országokban ez fizikai lehetetlenség . Aztán kifogunk egy kötekedőt . Tomival már komoly forgatókönyvet állítottunk fel ellenük . Ő a kompromisszumra kész tolmács én meg a fafejű nagyfőnök . Míg Tomi kedélyesen beszélget én a rendőrök padján fetrengek . Pofátlanságomra nagyon kibuknak , de pont úgy állok hozzájuk ahogy ők mihozzánk . Több száz eurók repkednek felénk a levegőben miközben unott arccal pár nemzetközileg is érthető kifejezést dobálok feléjük . Minisztérium , nagyfőnök , rendőrség és hasonlók . Egy óra vitatkozás után már nagyon forró kezd lenni a hangulat . Először a priccsükről zavarnak el , majd a kocsi mögé az útra kitett campingszék se tetszik nekik . Beülök a kocsiba és nagy bőszen elkezdek a műholdas telefonnal hadonászni . Tomi közben meggyőzi a tagot , hogy épp a miniszter barátomat hívom , erre azon nyomban visszaadják a papírokat és bocsánatkérések közepette utunkra engednek .

A tejesen kihalt Limbe-i homokos óceán partra csak estére érkezünk . 28 fokos vízben jól esik a februári éjszakai fürdőzés . Csodát csak reggel látjuk meg a napfényben . Ameddig a szem ellát , a parton végig ébenfekete homok terül el a pálmafák alatt . Ez bizony a Mt. Cameroon vulkán évmilliós tevékenységének a maradványa .4000 méteres csúcsa itt tornyosul felettünk.

Párszáz kilométerrel arrébb Kribiben pont az ellenkezője fogad . Hófehér tengerparton ringanak a halászok csónakjai . Ebben a turista központban , ahol most csak lézengenek az emberek , tervezzük eltölteni az elkövetkezendő pár napot . Míg a többiek strandolnak és vásárolgatnak addig megpróbálom az ezer sebből és adagolóból vérző autót helyrepofozni . Jobb híján , szállásunk homokos parkolójában . Tudom , hogy nem ez a legjobb szerelőhely amit még az árnyékban 40 fok is tetéz . A soha vissza nem hűlő motor szerelése nagy önuralmat és sok időt igényel . De amikor az adagoló fenékszelepének alkatrészei fénysebességgel ugranak ki az ember kezéből és vesznek a parkoló homokjában , nagyon közel kerül az ember a mentális megsemmisüléshez . Miután vizionálom , hogy az előttünk álló 8000 kilométert csak gyalog tudjuk megtenni , talán még egy könnycsepp is legördül az arcomon . Összeszedem magam , felugrok egy taxiként üzemelő moped hátsó ülésére és az alkatrészt lobogtatva közlöm a sofőrrel , hogy nekem ilyen kell . 30 lepukkant szerelővel és ugyanennyi szakadt bontóval később fülig érő szájjal szerelem be az alkatrészt . Autó ugyan nem javult meg , de legalább másnap folytatjuk az utunkat Congó felé . Megfogadom , amíg mozog a kocsi addig nem szerelek.

2010-02-17 Congo a nem épp eszűeknek való vidék

Utazói horror történetek állandó szereplője a két Congo . Épp az egyikbe lépünk be . Már sokszor igazolt afrikai tézis , itt is igaz . Határ egyik oldalára aszfalt visz , közbe a másik oldalon a semmi vár . Azaz 200 döcögős kilométer után Sembe városa . Este lévén koromsötét van . Emberek akár egy horror filmben zombiként hömpölyögnek a méteres gödrök között az utcákon . Jótékony sötétség fedi a disznóólból kialakított motelt is . Ablaktalan , fa klozet ajtóval megerősített koszos lyukban a pókoktól és egyéb vadállatoktól hemzsegő ágyban nem vagyok hajlandó megszállni . Inkább a mini udvaron lévő nyitott oldalú étkezőben tolom félre az asztalokat és oda dobom fel a sátrat. Autó épphogy befér a kapun . Meg kell emelni a bádogtetőt , hogy arra a szabad tíz négyzetméterre beférjen , ami az udvaron van . Lefekvés előtt még jót diskurálunk a helyiekkel akik élményekkel , Isti matracával és a francia szótárammal gazdagabban távoznak . Persze nem jó szántunkból adjuk nekik .Reggel a szótárat kisebb közelharc után visszaszerezzük , de Isti nélkülözhetetlen matracát még rendőrrel való fenyegetés árán se . Városka még más meglepetéssel is szolgál . Miután végigbukdácsolunk a főutcának nehezen nevezhető tankcsapáson , elhajtottunk a rendőr háza előtt , aki motorral jön utánunk . Üvöltve közli , hogy menjünk vissza . Először az emigration office-ba közlik , hogy lógunk 20000cfa-val . Miután kevés francia szókincsemmel közlöm , hogy be vagyunk léptetve az országba és nem tartozunk semmivel holtvágányra jut az ügy . Ember próbál győzködni , de sehogy se tudja elképzelni , hogy van ember a földön aki nem perfekt francia . Beszélgetés így megy :

-         Beszélsz franciául? Nem – válaszolom . Oooh – nyögi az ember

-         Tényleg nem ? - Nem - .- Oooooh - . Fél perc múlva : - Tényleg nem ? - Nem -.

-         Ooooh . És ez a párbeszéd folytatódik fél órán keresztül , különböző variációkban . Embernek minden válasz egy új felismerés , hogy nem beszéljük a nyelvet , de csak nem hiszi és újra megkérdezi . Akár egy burleszk film .

Pár órát ugrunk az időben és előkerül egy angolul beszélő aktatáskás ember . Közli , hogy be kell regisztrálni magunkat az országba , amit tudjuk , hogy egy nagy kamu . Hosszas vita után kijelentem , hogy ha adnak számlát akkor pengetünk . Na ez nagy riadalmat okoz és hatalmas futkosást . Talpra esetségüket igazolja , hogy kerítenek számlatömböt . Főúr ! Fizetünk ! Aztán a police-nál és a vámosnál is . Police-nál unalmunkban a falra vésett „itt jártunk” feliratokat böngésszük . Ebből kiderült , hogy 2007-ben Lenin , 2005-ben meg Tito járt erre . Mi is ki akarjuk egészíteni a listát , de röhögésünket látva valószínűleg rájöttek , hogy az előző feliratok se a valóságot tükrözik és inkább nem engedik . Helyi fizetőeszköz készletünket alaposan megnyirbálják és alig hat órás veszteglés után robogunk is tovább a dzsungel úttalan útjain . Még sok helyen megállítanak és le akarnak húzni , de lobogtatjuk a Sembe-i papírunkat . Sokan mondják , hogy az nem érvényes náluk , de faképnél hagyjuk őket .

És a java csak ezután jön !

2010-02-18    Ouasso ahol majdnem lecsuknak

Congo sokat kivesz a csapatból . Rossz utak és basztató közeg . Teljes letargiától csak a hirtelen előbukkanó jó minőségű őserdei piszt ment meg . Eddigi 10-20km/h zötykölődést 80-100-as tempójú örült száguldás váltja fel a 10 méter széles csapáson . Úgy suhanunk a kínaiak által épített döngölt úton ahogy , több ezer kilométer óta nem . Csak az úttal kettévágott falúknál lassítunk . Üzemanyag készletünk vészesen apad ezért Ouasso városa felé kerülünk . Gyors tempónkat az út melletti dombról egy Kalasnyikovval hadonászó katona fékezi le . Kivesznek bennünket a kocsiból és felkísérnek az összedőlni készülő őrsre . Fél óra írogatás után közlik , hogy fizessünk . Mivel ez nem történik meg , így átkísérnek bennünket a 200 méterre lévő Police-hoz . Itt megint előkerül a fizetési felszólítás . Fáradtak vagyunk és morcosak , ezért elkövetem azt a hibát , hogy a parancsnokkal , beosztottjai előtt elkezdek ordítozni . Erre ő megfenyeget , ha nem hagyom abba lecsukat . Kell pár perc míg megnyugszok , így ha nehezen is de elkerülöm a sittet . Inkább kimegyek a szobából , míg a többiek lerendezik a dolgot . Addig szórakozok a kiskatonával . Jön egy autó az úton ami vagy 100 méterre van . Felugrok az összecsuklani készülő székről és ordítok a katonának , hogy állítsa le a kocsit . Az lélekszakadva rohan ki és feltartoztatja az autót . Rohan vissza és kérdi : – mit akarok?  - Kérd el a papírjait ! –mondom . De ő helyi . –És ? Én meg turista vagyok ! Velem miért baszakodtok ? Még pár autónál próbálkozok , de már röhögünk a dolgon . Közbe a srácok is lerendezték a kapitányt .

Városban nincs kút . Így míg előkerítik a tankolós embert addig megkötjük a biztosítást . Először olyan számot mondanak , hogy majd kiugrok a gatyámból , de egy kisebb vita után normális mértékre csökken a biztosítás .Tankolással elmegy egy kis idő így az éjszakát a városban töltjük.

2010-02-19    Ebola veszély !

Városból kifele nagy sebességgel húzunk a posztról kirohanó rendőr mellett . Nem vesszük „észre” ahogy fegyverével integet . Tempónknak egyszer csak egy fizikai korlát szab határt . Nemes egyszerűséggel egy folyónál elfogy az út . Túloldalról pótkocsis kamionról pakolják pirogokra az építőanyagot és úsztatják át a 30 méter széles folyón . Mi oldalunkon egy külmotorral felszerelt autószállító rév vesztegel . Öt perc után előkerül a révész aki a két perces útért 50.000.- Cfa ( 20,000,-Ft ) díjtételt tol az arcomba . Ezen rögtön kiakadok , de fél órás várakozás és telefonálás után se megy lejjebb az árfolyam . Fizetés után már megyünk is a túlsó partnak . Kamionból kidobált vasak és cementes zsákok zárják a lejárót amit egy kis vita után elpakolnak . Közben megérkezik egy mogorva olasz  LandCruiserével aki köszönés nélkül hajt fel a révre . Miközben szóba elegyedünk a rakodó munkásokkal büszkén mutatják a frissen elfogott krokodilt . Összekötözött krokit fényképezzük mikor hatalmas üvöltés jön a komp felöl . Olasznak megmondták a viteldíjat .

Napközben többször átszeljük az egyenlítőt . Makoua városban pont a helyi rendőrségnél van ez a jeles pont . Fotózásunkat a helyi közeg nem veszi túl jó néven , így jobbnak látjuk tovább állni .

Expedíciónk egyik tervezett fénypontja az Odzala nemzeti park meglátogatása . Ehhez le kell térni a főútról . Utunk Etoumbi városán vezet keresztül , ami arról híres , hogy itt tört ki a 2003-as és a 2005-ös Ebola járvány . Emlékeztetőnek a sírokat az őserdő mélyén végig látni lehet . Hamar elő is kapjuk a megfelelő könyvet , ahol elolvassuk az ide vonatkozó részt . E szerint , ha nem tapogatunk beteg állatokat , Ebolában meghalt embereket és nem eszünk fertőzött húst elkerülhetjük a nyavalyát . Azért a drass benn van a seggünkben .

Város után egy folyó állja utunkat amit egy kis alkudozás követően drótköteles révvel szelünk át . Pár koszos pólót elcserélem az egyik révész gyerek Denis Sassou-Nguesso államelnököt ábrázoló még koszosabb ruhájára . Délután lévén figyelmeztetnek , hogy ne menjünk tovább , inkább aludjunk náluk . Ezt ha lehet kihagyjuk és rongyolunk a 250 kilométerre levő cél felé . Negyed óráig még jó tempóban haladunk , de aztán egyre sűrűbb lesz a növényzet . Hatalmas zöldes tócsákon verekedjük át magunkat miközben az egyre sűrűbb bokroktól már tíz métert se látunk . Hamar kiderül , hogy ezt az utat ritkánál is ritkábban járják . 10-20 kilométerenként párházas falukat hagyunk magunk mögött csodálkozó arcok kíséretében . Nyilvánvaló , hogy az éjszakát nem egy hotelben töltjük . Egy idő után feleslegesnek érezzük az erőlködést a koromsötét éjszakában és megállunk a legközelebbi falúnál . Olyan nagy települést senki ne képzeljen . Pár oldalfal nélküli viskó az út melletti tisztáson amit az erdőtől vettek kölcsön . Egész nem több 300 négyzetméternél . Vékonyka ötven körüli néger ember óvatosan közelít a kocsihoz . Hamar elfogy a félelme miután tudakozódunk tőle , hogy ott alhatunk-e . Megered a nyelve és francául hadar . Nem nagyon érdekli , hogy nem értjük . Azért hamar kiderül , hogy Freddy-nek hívják és a tizenéves fiával , új húsz körüli feleségével és az egyéves gyerekével él itt . Előző felesége az utolsó Ebola járványban halt meg és azért kellett új feleséget vennie a városban . Vidám beszámolóját egy kis whiskyvel fokozzuk . Említi , hogy három hete nem járt erre autó . Bármennyire hihetetlen , de a világ dolgaiban naprakész  infói vannak . Elemes zsebrádió üvölt egész nap francia nyelven a dzsungel csendjében .

Éjszaka lövésekre ébredek , de aztán hamar visszaalszok . Reggel látjuk az eredményt . Erdei antilop , cibetmacska és másik három állat teteme van a kalyiba oldalához dobva . Freddy büszkén mutatja a zsákmányt és miközben meghív bennünket reggelizni , egy félfordulattal ráhajítja a cibetmacskát a tűzre . Úgy ahogy van szőröstül-bőröstül . Pillanatok alatt iszonyú bűz teríti be a környéket  . Mivel már közel állunk az induláshoz , így gyors búcsúzkodás után folytatjuk utunkat .

Délre elérjük az Odzala nemzeti park bejáratát , amit az európai unió segítségével építettek . Érkezésünkre összefut az egész park személyzete . Nem hiszik el , hogy autóval jöttünk . Kiderül , hogy minisztériumi engedély kell a park bejárására , de ezt két órán belül beszerzik . Fizetés után két kísérővel az első ülésen elindulunk az előretolt táborba ami még 50 kilométer a dzsungelen át . Kisebb nagyobb tisztásokon bivalycsordákkal találkozunk .

Táborunk hatalmas területen fekszik . Teljesen úgy néz ki , mint ahogy afrikai szafari filmeken látni . Fa vázra , nádtető van rakva és alatta van kifeszítve a nagyon erős műanyagos vászonból készült nagy méretű sátor . Figyelmeztetnek , hogy este egyedül ne menjünk a közösségi épületből a sátrunkhoz , mert a táborban ragadozók portyázhatnak .

Délután még van egy kis időnk ezért vezetőink kivisznek egy rövid csónakútra a dzsungelben. Több pirog is félig elsüllyedve várja jobb sorsát a vízparton . Az egyetlen használhatóval megyünk . Nyolc méter hosszú , egy méter széles csónakban egymás mögött ülünk faszékeken . Sofőrünk a hajó végére szerelt 40 lovas külmotorral bűvészkedik a sekély folyóba bedőlt fák között . Túra alatt bivalycsordával találkozunk és citromot szedünk egy fáról .

Este odajön hozzánk a táborparancsnok . Közli , hogy egy nagyon fontos vendég jött és csak egy csónakjuk van . Legyünk olyan kedvesek , menjünk át 300 kilométerre egy másik parkba gorillát nézni . Azt hiszem rosszul hallok . Ez beszedett valami tudatmódosítót . Közlöm , hogy előre kiköhögtük a lecsót . Nem megyünk sehova . Oldják meg .

2010-02-20    Odzala a gorillák birodalma

 

folyt...........