Egy útlevél vége / 2. rész

Fél órás kavargás után Yahyah diadalittasan mutat az előttünk tornyosuló alig hat emeletes épületre, hogy ott az irodája. 600,000-es város legmagasabb épület kőkerítéssel körbevett parkolójába kanyarodunk be. Bejáratnál őrök barátként üdvözlik Yahyah-t aminek mi nagyon örülünk. Helyet keresünk a parkolóban, addig új ismerősünkhöz többen is jönnek üdvözölni aki nagy örömmel és büszkén vezet be az épületbe bennünket. Portán több őrrel is azonnal kezet kell rázni és megyünk fel a harmadikra. Itt bevezet bennünket egy kb. tíz négyzetméteres koszos irodába. Falakon nagy plakátokon hirdetik a korrupció ellenességet, amit a több hónapja elmaradt fizetések tekintetében elég nehéz betartatni. Földön padlószőnyeg az évek mocskát és az igénytelenséget hirdeti, ugyanúgy, mint a helység sarkában lévő lerobbant mini hűtő és a kosztol ragadó ajtófélfa. Kis irodában vagy tizenöten. Jópáran kétes tisztaságú egyenruhában, két asztal körül szorongnak. Egyik mögött ami a helység közepén áll két ember űcsörőg. Bal oldali egy nevetős figura, a jobbra pedig egy szemüveges igazi kis okoska. Okoska aki jóval feketébb a többinél bólogatással jelzi, hogy megérti annak a öt embernek az érvelését akik egy füzetbe írógálva magyaráznak nekik. Erre az asztalra merőlegesen van egy másik a sarokban ahol egy nagydarab, jó ötvenes nagytekintélyű emberkének nyalják a seggét. Egyszerre vagy hárman. Többiek meg az irodába bezsúfolt kartámla nélküli kiszakadt huzatú, szétborult székeken unatkoznak. Amint belépünk négy széknek csúfolt valamit szabaddá tesznek és azonnal hellyel kínálnak. YahYah –ba ekkor megingott a bizodalmunk. Mi azt hittük, hogy bemegyünk az irodájába és előveszi a mindent vivő pecsétjét, firkant hármat és már ott se vagyunk. Közbe meg kiderül, hogy a ranglétrán a százötvenhatodik, vagy hetedik helyen áll és sajnos be kellett állnia a sorba seggnyalók közé. Nagytekintélyű elkéri az útlevelünket, amit átnyálazás után visszaad. Közben arra jár valami még nagyobb, igazi nagytekintélyű ember, mert rögtön mindenki vigyázz állásba ugrik, csak mi nézünk ki bambán a fejünkből a széken ülve. Mint kiderül, meg kell várni a  főnököt aki a harmadik asztal tulajdonosa. - Mindjárt jön! - mondják fél óra után. - Úton van – egy óra múlva. – Már nem kell sokat várni – másfél óra után. Ha lenne hőmérő bőven harmincöt felett járna a mutatója. Kis mértékű enyhülést csak a teljesen kitárt ablakokon bezúduló pár fokkal hűvösebb levegő nyújt. Épp a szundikálás elején járok amikor valaki szorongatja a kezem miközben komásan próbálok felállni a székről. Megjött a főnök. Negyvenes kb. 175magas vékonyka barna ember, cirádás váll lapokkal a ruháján. Újabb útlevél nyálazás. Komolyan mondom, már lassan elázik a sok nyálazástól. Kikérdezés, honnan jöttünk, hová megyünk, miért nem a határon pecsételtettük az útlevelet. Azt még elmondhatjuk, hogy Beninből jövünk és Cameroonba megyünk. De azt már csak nem, hogy rossz irányba indultunk el az utolsó Bennini városból és a Benini rendőr szavára, hogy menjünk vissza hatvan kilométert a szar úton fittyet hányva a zöld határon jöttünk át Nigériába Benini kiléptető pecsét nélkül. Szóval ott állunk egy irodában a határtól háromszáz kilométerre és csak azt mondtuk, hogy eltévedtünk. Ennyi! Nem tilos hülyének lenni. Indokot megértik és el is fogadják. Ember az adatainkat a nagytekintélyű és még két ember seggnyalása közepette ráfirkálja egy papírra, majd elviharzik. Két perc múlva megjelenik egy nagydarab, olyan súlylökő forma egyenruhás titkárnő féle és mondja, hogy kövessük. Na megyünk a sittre. Két szobával arrébb a helyi emigrációs hivatal atyauristenének az irodájában kötünk ki. Harminc négyzetméteres iroda közepét egy bőr ülőgarnitúra, bal fal melletti részt a földön, egy komplett dobfelszerelés foglalja el. Emberünk egy három méteres asztal mögött saját és az ország nagyjainak a fotóival a háta mögött épp lecsúszni készül az irodai bőrfoteljából. Annyira laza, hogy majdnem úgy kell összeszedni. Mogorva vakkanással üdvözöl bennünket , ami nem sok jóval kecsegtet. Jóvágású ötvenes ember őszes berakásokkal rövid hajában. Kinézete és viselkedése erőt sugároz. Látszik rajta, hogy nem akárki. Alig három másodperc múlva felpörögnek az események. Emberünk vidám lesz, kedves és közli, hogy minden rendben és az embere elkészíti a dolgokat és húzhatunk a francba. Érdeklődéssel kérdezi merre megyünk tovább és rögtön jó tanácsokkal lát el bennünket a további útitervvel kapcsolatban. Mondja, hogy hozzunk térképet. Ad mellém egy embert aki lekísér az autóhoz és két perc múlva már lázasan ecseteli merre menjünk . Mivel az asztalán hegyekbe állnak az iratok, így jobbnak látja az iroda szőnyegén böngészni a térképet. Nehéz mozgása ellenére letérdel a földre és már írja is egy papírra, amit az egyik titkár rak a keze alá, hogy merre legyen kis csapatuk útvonala. Az se zavarja, hogy a térképen pont az az út van bejelölve amit ő is mond. Nem akarjuk lelkesedését rombolni ezért tisztelettel hallgatjuk. Nekünk is jó azért, hogy elképzelésünket egy ilyen nagy ember szavai támasszák alá. Megköszönjük mélyreható javaslatait és azzal a lendülettel kidob bennünket az irodából. Pár perc és itt se vagyunk. Gondoljuk mi! Ami ezután jön az egy kész burleszk. Visszatérve a kis irodában a kisfőnök, mindenkivel kitöltet egy fénymásolt nyomtatványt és egy komplett rólunk szóló aktával gyarapszik az irattáruk. Majd előkerülnek a pecsétek. Öt verzió közül negyed óra múlva se tudják eldönteni melyiket használják, de végül hosszas tanácskozás és egy papírra nyomott rengeteg próbanyomat után az első bélyegzőnél kötnek ki. Elsőt stemplit még a nagyfőnök nyomja az útlevélbe, de a többit a nagytekintélyű ember segítségével YahYah teheti meg komoly instrukciók kíséretében másik két ember szakmai felügyeletével. Míg öt ember asszisztál az útlevelünk felett addig Vidám és Okoska páros a mobiljaikkal játszadoznak. Egymásnak küldenek üzeneteket harminc centis távolságból. Pecsétek meg vannak, eltelik öt perc, tíz. Majd negyed óra múlva István, aki eddig szunyókált, kérdezi: - Még mire várunk?   Mire – mire? Hát, hogy megszáradjon a pecsét! Pecsét csak nem szárad így Lucia felveti mi lenne ha a maradékot valamivel felitatnánk. Elő is kerül egy kis vatta, majd két perc múlva benne a főnök kézjegye és viszlát. Két és fél óra hivatal.

YahYah szabadnapos lévén segít még az egyik hotelnál pénzt válltani. Ez nem  is olyan egyszerű feladat, mert bank vagy nincs vagy ha látunk egyet zárva van. ATM automatáról meg ne is álmodjunk. Majd irány a benzinkút. Itt szó szerint benzinkutak vannak. Gázolajat csak ritkán lehet kapni. Rengeteg kút van, aminek 80% be van zárva, a maradék meg extra mértékű amortizációnak van kitéve. Szétdőlt kútfejek, lepukkant irodák . Fura egy olyan országban aminek a nemzeti össztermékének a nagy részét az olaj teszi ki. Akkor már kevésbé fura , ha tudjuk, hogy az egymást váltó kormányok korrupció mértékében versengenek az első helyért és hiába exportálnak olajat, ha üzemanyagból importra szorulnak. Amúgy benzin mindenhol kapható egységesen 65 Niaráért. Egy euró 210 Niara. Gázolaj 85 és 115 Niara között van kiírva. Gond csak az, hogy ahol nem 115 az ár ott nem lehet kapni. De így se vészes csak valahol venni tudjunk.

Kútnál sikeresen átvágják a fejem. Az egész úgy kezdődött, hogy a tankba belenyomtak 60 litert majd a két kannába 40 egypárat és míg megkerültem a kocsit, mert egyszerre ott ugrált 5 ember, kinyitották a harmadik kannát ami tele volt és  meg pár litert abba is beletuszkoltak, annak ellenére, hogy előre jeleztem, hogy van benne és nem zár jól a kupakja. Látom, hogy 11800 Niara a ceh. Míg a kocsi ajtaja mögé bújva számolom a lét direkt hoznak egy kannát és rátankolnak 3,5 litert, így az én tankolásom nem látszik és váltig állítják, hogy 118 literem volt. Persze én tudom, hogy nem , de nem tudom bizonyítani. YahYah meg csak azt mondja amit az öt kutas fiú, mert ő se látta. Na mindegy, mert YahYah elszámolja magát és 115 helyett 105 el számolja a olajat a számológépen ami így csak 700 niarával lesz több én meg úgy döntök, hogy nem fogok 3,5 euróért veszekedni. Kifizetem nekik, basszák meg. Most se úszom meg az Afrikai utamat úgy, hogy át ne vágnának egy kúton.

Barátunk még jön velünk pár kilométert kifelé a városból, majd a legnagyobb csodálkozásunk közepette, úgy száll ki a kocsiból, hogy a segítségéért semmit se kér. Ezt nem hisszük el! Felocsúdva az első döbbenettől, egy sapkával és egy zseblámpával köszönjük meg a kedvességét.

Ilorinból kifele egyre szarabb úton megyünk Kabba irányába. Lyukak tömkelegét csak pár száz méter erejéig szakítják meg rövid aszfaltcsíkokkal. Előre jutásunk több mint siralmas. Egyre magasabb a pára és már mindenhol veríték folyik. Utunkat csak a rendőrök dobják fel kétes mutatványaikkal. Elég sokat kell menni míg az első rendőr megállít. Eddig úgy tűnt, hogy aktivitásuk délutánra alább hagyott és lefeküdtek a posztjaik közelébe, de most átkapcsoltak esti műszakra. Várostól úgy ötven kilométerre öt rendőr állít meg fegyverüket lóbálva. Vidámságukon látszik, hogy valamilyen ajzószerrel fokozták. Szerencsére jól reagáljuk le a dolgot és nagy üdvözlések és kurjongatások közepette tovább engednek. Alig megyünk húsz kilométert amikor az előzőnél jóval vadabb és marconább társaság állít meg. Még jobban be vannak állítva mint a korábbi banda. Itt már füttyögetnek Luciának. Hasonlóan jól kezeljük a dolgot és utunkra engednek. Azt hiszem jobb lesz minél előbb szállást keresni. Kabbaig még száz kínkeserves  kilométer van hátra. Szerencsére újabb atrocitás nélkül megérkezünk. Tovább már nem akarunk menni Lokoljaig, mert hasonlóan beszívott rendőrrel éjszaka nem szeretnék találkozni és naplementéig már csak egy óra van.

Szállást nem találjuk a városban, így a jól megszokott katolikus gyülekezet felé vesszük az irányt. Ők mindig segítenek alvóhelyet találni. Most se csalódunk bennük. Normális áron korrekt szobát kerítenek egy hotelbe. Két ágyas szoba 4200 Niara azaz 21 euró.

2010-02-11   Nigéria  Ki lettünk rabolva.

Mai napot ott folytatjuk ahol tegnap abbahagytuk. Útminőség száz méterenként változik amihez már elég jól hozzászoktunk. Gyűrjük a kilométereket és az ellenőrző pontokat. Rendőr lerázásban egyre gyakorlottabbak vagyunk, de egyik-másik azért megizzaszt bennünket. Lokolja városba tíz óra környékén érkezünk. Hídnak persze nyoma sincs, pedig itt kell átkelni a Nigeren. Kérdezősködünk a híd felől. Mondják nincs messze. Észak felé indulunk ki a városból. Húsz kilométer után kezdünk kételkedni az útirány helyességében. Kezd fogyni az üzemanyag ezért betérünk egy kútnak nevezett roncshalmazba. Az összedőlni készülő viskó előtti padon egy 18 körüli srác ücsörög, egy hasonló korabeli meg mint a mérgezett egér össze-vissza rohangál. Gázolaj persze nincs, csak kannából és az erősen zavarodott gyerek berohan egy sufniba. Mivel úgy tűnik számomra nincs teljesen magánál, jobbnak látom ha lelécelünk. 300 méter múlva egy másik kúton ami egy fokkal biztosabb lábakon áll mint az előző , megállunk. Legnagyobb csodálkozásunk közepette, kútfejről tudunk gázolajat vételezni. Közbe kiderül, hogy a híd a városba van. Szép, mehetünk vissza. Városban többször kell kérdezni az irányt, de haladunk a cél felé. Útjavítást kerülgetünk a szembejövő autókkal egyetemben és akkor beüt a krach. Rendőr integet az út szélén, hasonlóan az eddigiekhez. Lehuppanunk a húsz centivel mélyebben lévő új út alapjára. Már amikor megállunk, látjuk, hogy ez nem lesz egyszerű menet, mert a tag ordítozással kezdi. Mindent ordítva kér és fröcsög a nyála. Útlevél, kocsi papírok, merről jövünk, merre megyünk, és bedobja az adu ászt, hogy bizony nagy a baj. Halálos vétségek tömkelegét követtük el. - „ Nincs piros "X" a hátsó pótkeréken” - . Az , hogy Marokkó óta rendszám se az nem is zavarja. – „Nem lehet a csomagoktól hátralátni a belső tükörben „- . És a halálos bűnök legnagyobbika, hogy -„jobb oldalon van a kormány”-

Először nem is értettem mit zagyvál, de a Tomi megismétli a fordítást és , hogy ez komoly. Beszarok mindjárt. Talán a határon át kellett volna szerelni balra? Vagy mi? Ember tovább ordít és dobálózik 150.000 meg 300,000.- Niearákkal ( 750-1500eu ). Miért? Akkor átkerül a kormány a másik oldalra? Hosszú vitatkozás és alkudozás kezdődik ami hamar megfeneklik, mert nem vagyok hajlandó fizetni. Jön a főnöke aki szintén közli, hogy kormánygondjaink vannak. Próbál puhítani. Mivel látja, hogy hajthatatlan vagyok öt perc után szól az ordítozós beosztottjának, hogy engedjen el bennünket. Az meg csak nem akar. Látszik, hogy bizonyítani akar  a főnöknek. Közli ha nem fizetünk akkor elszállítatja a kocsinkat Abujába és azt is ki kell fizetni. Ekkor meginog a térdem, mert felajánlom, hogy a nálam lévő 15,000,- Niera felét megkapja. Jelzi, hogy kevés, 50,000,- kell. Annyi nincs, akkor nem kap semmit. Várunk tíz percet, majd visszajön és kamu telefont csinál az autómentőnek. Persze én beveszem. Ráadásul egyre feszültebb a hangulat a kocsiba is. Akkor beadom a derekam. Felajánlom a 15,000, Nieránkat. –„Kevés, jön a mentő, az 150,000 lesz Abujáig ”-. Nem tudom mi tévő legyek, 750 eu-t nem akarok ennek a gengszternek odaadni. Eltelik megint pár perc, majd visszajön. Közli, forduljak meg megyünk Abujába. Megfordulok az autótól hemzsegő úton majd beül hátra Istiékhez. Elindulunk. Alig száz méter után közli, hogy húzódjak le az út szélére. Megállok az út szélén, két földön fetrengő kecskepásztor mellett. –„Menj egy kicsit előrébb „ - „Még egy kicsit „ Közben a többi rendőr is megérkezik és elénk állnak az autóval, de nem szállnak ki. -„Mennyi pénzed van”- Adok neki 4000 Nierát. –„kevés, add mind ”- „ nem, kell gázolajra „. Adok még 1000. -„kevés”- Adok még 1000. Válasz ugyanaz. Kap még egyet, majd mondom, hogy ennyi és venném ki a pénzt a kezéből, de visszahúzza. Na innen sínen vagyunk. Erőlködik még egy darabig , aztán mikor látja, hogy nagyon pipa vagyok inkább lejmolni kezd a kocsiban. Hamar lenyúlja Pisti fejlámpáját és még követel. Kap még egy kézit is. Mondja, hogy négyen vannak, így még hármat kizsarol. Megegyezünk. Másfél óra szenvedés 7000 Niera (kb35Eu) és 5 lámpával szegényebben itt vagyunk Afrika közepén. Emberünk, mondja, hogy forduljunk meg az úton. Nagy a forgalom, így nem túl egyszerű, de visszamegyünk az eredeti posztjukhoz, majd leállunk az útépítés területére. Csak nem akar kiszállni, várja a társait. Azok egy perc múlva meg is érkeznek és visszafordulnak terepjárójukkal a túloldalra ahol megállnak. Ez meg lehúzza az ablakot és pisszeg nekik. Akkor esik le nekem, hogy be van szarva és nem mer a cuccossal kiszállni. Megvárja míg átjön a társ és a takarásában viszi el a szajrét. Ilorinba az emigrációs irodában olvastam a korrupció ellenes plakáton, hogy ezért az akciójáért hét év várná a hűvösön. Ha hamarabb kapcsolok a brahi kedvéért visszazsaroltam volna tőle a cuccost.

Megkönnyebbülve megyünk a híd felé, még pár száz méter. Ez nem is lenne Afrika, ha a híd ott lenne. De híd nincs, viszont komp igen. Egy újabb élmény a Niger folyón. Tizenhét forma gyerek ugrabugrál az üres komp mellett. 1500ért átvisznek, de csak ha összejön öt autó, mert annyi fér rá. Na ez szuper! Útikönyv szerint előfordul, hogy másfél – két órát is várhatunk. Gyerek látva bizonytalanságunk, mutogatja, hogy van egy másik autó is. És tényleg jön. Mire megfordulunk, hogy rátolassunk a kompra, már jön a többi is. Öt perc és már indítják a komp hátuljára szerelt 12 hengeres Diesel motor egyikét. Komp elsiklik a parttól. Érdekes összhang van a kompot irányító emberek között. Lent a gépházban a motornak a srác kézzel húzza a gázt, félig befeküdve a nyitott motorház alá, míg a kapitány a három méterrel magasabban lévő parancsnoki hídon kormányoz. Erős zúgással siklunk a Nigeren . Nézem a folyót és a kompra feltuszkolt utasokat. Idilli hangulatomat a kis köcsög gyerek szakítja félbe, hogy a fuvardíjat beszedje. Közli, hogy mivel nagy az autó a viteldíj 2000. Beintek neki egy durvát, mire röhögve megelégszik 1500-el mint ahogy a parton megbeszéltük.

Túlparton félmeztelen, összeaszott öregasszony fürdik a folyóparton. Kis lábassal meri a vizet amit aztán magára önt. Egyszerű ruháját kihúzza a vízből és egy csavarás után magára teríti. No nem azért mert szégyenlős, hanem egyszerűen végzett. Kikötés után hamar parton vagyunk. Persze itt már nincs aszfalt, így földúton rongyolunk tovább. Este érünk csak ki betonra. Őszintén megmondva egy kicsit ronyáztam, hogy még vagy 100kilométert kell Nigériába sötétbe vezetni. Nem csak az útállapotok, hanem az útikönyvben említett éjszakai rablások miatt. Így az első utunkba eső iparterületre bemegyünk és próbáljuk kisírni, hogy itt aludhassunk éjszaka. Az őr nagyon furcsállja mit akarunk, miért nem akarunk inkább a városba éjszakázni. Félelmeinkre azt a választ kapjuk, hogy éjfélig maximálisan biztonságosak az utak, de utána se valószínű, hogy problémáink lennének. Így tovább megyünk. Elég érdekes látni, hogy naplemente után mennyire megelevenedtek az utak és a kisebb falukból a városokba indulnak bulizni az emberek. Rengeteg frissen mosott motoron fiatalok bandáznak a városok felé. Pedig csütörtök van. Ikom városában hajtjuk álomra a fejünket, határtól 50 kilométerre. Holnap a Cameroon–i határátlépés van tervbe véve.

18. - 19. oldal

18. oldal fenn 2010.04.06-ig szóló Dél-Afrikai vízum

lent balra 2010.10.09 Diama/Szenegál rendőr belépés

lent középen 2010.03.09 CapeTown/Dél-Afrika kilépés

19. oldal 2010.10.04 től Mauritán vízum

Budapest - Bamako 2011 pályaírásra

Dél-Afrika egy más világ! Avagy hogyan lépjünk be egy Afrikai országba 10 perc alatt

Mire lejutottunk Dél-Afrikáig teljesen elszoktunk az európai mentalitástól, ezért a határon rettentően meglepődünk. Bőrszín ugyanaz mint eddig, de egy teljesen más világ.

Vámos: - Tudják az ügymenetet?

Mi: - Nem .

V: Itt ez a lap, egytől négyig számozva. A számok alatti négyzetekbe egytől négyig pecséteket kell szerezni az egytől négyig sorban lévő ajtók mögött.

Egyes ajtó: - Jó napot! Hogy vannak? Mi járatban?

Mi: - Jó napot! Jól! Kirándulunk. Belépnénk az országukba.

Egyes ajtó: - Vízumuk van? - Útlevél átforgat. Könyvet kinyit. Matricát kivesz. Útlevélbe beragaszt. Vonalkód olvasóval lehúzza, majd az útlevelet szintén egy másik olvasóval. Mindezt 3 útlevéllel 3 perc alatt. Pecsét a lapra.    - Viszlát! -

Kettes ajtó: - Jó napot! Hogy vannak? Van elvámolni valójuk?

Mi: - Nincs -

Kettes ajtó: Pecsét. - Viszlát! - és hasonlóan a hármas.................. majd a négyes ajtó mögött is.

Vissza a vámoshoz: - Minden pecsétük megvan? Ha igen akkor hajtogassák két részre a papírt és dobják be abba a dobozba ami azon az oszlopon van. - Viszlát! -

Szóhoz se jutunk a döbbenettől. Tíz perce se jöttünk és már mehetünk tovább. Erre egy másik vámos odalép a kocsihoz: - Mi van a kannákban? - Gázolaj - válaszoljuk. Csak húsz litert lehet behozni az országba. A többire literenként 1,2 Rand vámot kell fizetni. Legközelebb figyeljenek! - Jó utat, viszlát!

Diama / Szenegáli határ

Egy üde színfolt a 2011es  Bamakó pályaírása alatt.

Eredetileg két opció van ezen a részen Mauritániából Szenegálba átmenni. Egyik a méltán híres Rosso ahol komppal juthat át a túloldalra a gyanútlan delikvens. Rémtörténetek garmadája forog a neten erről a határról. Hatalmas balhék és lehúzások. Pokolszerű, halálközeli élmények. Na ezt a várost látnom kell! Ezért teszek egy kis kitérőt.
Azon meg se lepődök, hogy a város szélétől kosz és roncsautók garmadáján fogad. Lerobbant kúton elköltöm a maradék Ouguya-mat. Míg tankolok megrohannak a helyiek. Ki kompjegyet próbál rám sózni, másvalaki egyszerűen csak lejmol. Mindenki akar valamit. Épp csak lerázom az embereket magamról és továbbhajtok amikor a rend éber őre toppan elém. Először a papírjaimba köt bele, de miután ráeszmél, hogy szarok rá, inkább átvált kompjegyárus üzemmódra.  Értésére hozom, hogy nem ezen a határon megyek át. Mivel potenciális ügyfél státuszom ezennel megszűnik így békén hagy. Jobban mondva koloncnak odalök az út szélén ténfergő galerinek akik egymást túlordítva próbálnak jegyet rám melegíteni. Alig tudok kiszállni a kocsiból, hogy pár képet csináljak. Nem biztos, hogy ez volt életem legjobb ötlete, mert a hangulat rögtön elkezd fokozódni, ezért jobbnak látom ha Angolosan távozok. Másik opció, ha Rossóból nyugat felé megyünk. 120 töltésen megtett kilométer, egy nemzeti park átszelése és egy duzzasztógát után elérjük a fent említett határt. Az úton hatalmas a forgalom. Akár talán még  ketten is hajtunk rajta. Én és egy új sport Merci küzdünk a gát császára megtisztelő címért. Sima szakaszon könnyen húz el a majd 500 lóerős verda, de amint gödrösebb szakaszhoz érünk én veszem át a vezetést. Tankcsapások számának növekedésével arányosan marad le az AMG. Mauritán vámig egy fél órát ráverek. Mire befut én pont végzek. Jön a gát aminek a Szenegáli oldalán egy zárt sorompó fogad. Nagy nehezen előkerül egy ember aki értésemre adja, hogy fizessek. Miután közlöm, hogy adjon számlát, bosszúsan elbattyog egy tömbért. Rosszallását megtoldja egy információval. Ha a vámon is számlát kérek nem leszek túl népszerű. Police, 10 perc ácsorgás után rájön, hogy kurvára ráérek. Megjegyzi, hogy az anyagiakat a vámon rendezzem és visszafekszik a priccsére amiről jövetelemre tápászkodott fel. Vám már nem ilyen sima ügy. Tetőtől talpig Nike-nak öltözött fiatal ember erőltetett jó modorral közli, hogy ezzel az autómatuzsálemmel forduljak szépen vissza, ha nincs "Carnet de Passage" a birtokomba. Mivel ezen papírok hiánya természetes, így elmondom, hogy én mindenképp itt fogok átmenni. Erre közli, hogy a miniszterelnök Soulayemane Ndene (ügye nem gondolod komolyan, hogy megjegyeztem) rendeletileg tiltja "Carnet de Passage" autót kisérő okmány nélkül az ilyen öreg vasak országba lépését. Kijelentem, hogy a barátaim elfogják rendezni, hogy az országba belépjek. Ezen  persze jót derül. Én meg bősz telefonálásba kezdek, majd nekiállok a több napja nélkülözött ebédem megfőzésének. Órák telnek el mire a Bamakó főszervezője Szabó Gál András lerendezi nekem a belépést. Addig az elnéptelenedő, majd besötétedő határ és a szúnyogok elöl bemenekülök a 10 négyzetméteres határbódéba meccset nézni a helyiekkel. Mire véget ér a rangadó puszi haverok leszünk és azon vakarják a fejüket, hogy léptessenek be az országba. Nem kell sokat gondolkodni, mert megcsörren a telefon. Készüléket fogó ember vigyázz állásba ugrása jelzi, hogy a telefon túlsó végén nála lényegesebben nagyobb ember található. Három percen belül már Szenegál útjait koptatom.

20. - 21. oldal

20. oldal fenn 2010.10.15 Mali belépő

középen bal 2011.02.17 Mauritán kilépő

középen középen 2011.10.21 Mali kilépő

középen jobb 2011.01.23 Marokkói kilépő

21.oldal Szenegáli vízum bécsből

Ez számomra két rohadt unalmas oldal. 

Nincs sztori

22. - 23. oldal

22.oldal Mali vízum

Erről majd 5 év múlva beszélnék. Túl friss az élmény és még nem sikerült feldolgozni.

23.oldal Mauritán vízum a 2011es Budapest-Bamakóra

24. - 25- oldal

24.oldal fenn 2011.02.04 Burkina/Nadiagou Police belépés

alatta bal. 2011.01.18 Marokkó/Tanger belépés

mellette jobb 2011.02.17 Mauritán/Guergouz belépés

alatta bal 2011.02.27 Marokkó/Tanger Med kilépés

mellette jobb 2011.01.26 Szenegál/Diama belépés

legalul 2011.02.16 Mali/Gogui kilépés

Fejtetőn a szám a Marokkói regisztrációs szám amit általában olvashatatlanul ütnek be és onnantól kezdve mindig kalamajka van a határon

25.oldal Szenegáli vízum a 2011es Budapest-Bamakóra

2011.01.26 Szenegál/Diama belépés

Korán érkezik a Bamakos mezőny a határra. Természetesen nagyon kevesen vagy talán senki se rendelkezik "Carnet de Passage" nevű úti okmánnyal ami alapfeltétele a Szenegáli belépésnek 5 évnél idősebb kocsival. Természetesen a Bamako mezőnye ez alól felmentést kapott, de Minette a Szenegáli összekötő csaj nem érkezett meg időben a papírokkal. Autóját baleset érte. Két órás késése betudható akár Afrikai etikettnek is. Portugálok már hőzöngenek. Kár pattogniuk, ez Afrika. Kicsit zavar a nagy pofájuk, mert a Mauritán tengerparton amikor tengelyig a takonyba voltak a fel nem készített autóikkal nem voltak ilyen magabiztosak. Ha nem húzzuk ki őket még mindig ott ásnak.