Tunézia 2006

Fiatalabb koromban sokat utaztam, de aztán a munka megszállottja lettem. Ezt a súlyos állapotot nem lehetett sokáig tartani, ezért újra elkezdtem különbözo utazások felé kacsingatni. Az interneten találtam egy 2005 tavaszi Tunézia, quados-terepjáros túraleírást. Tunéziába már többször jártam, de csak a túristagyáros részeken. Mivel Afrika és a sivatag mindig is vonzott, ezért érdeklodéssel olvastam a muvet. Nagyon jó és érdekes leírás volt, ami megmozgatta a fantáziámat. Az író megpendítette, hogy 2006-ban is akar egy ilyen túrát, ezért a száma elokotrása után felvettem vele a kapcsolatot. Végül hosszas huzavona utána a túra sajnos nem jött létre, de a szervezo (Görbicz Lajos) volt olyan kedves és átpasszolt egy másik csapathoz. Ekkora már annyira beleéltem magam az utazásba, hogy nagyon fájt volna, ha nem jutok el a sivatagba. A másik csapat egy baráti társaság volt. Így utólag belegondolva elég erosen nyomultam, szinte besírtam magam a csapatba. Egyeztetések után mondták, hogy menjek le egy csapatmegbeszélésre Dunaújvárosba. A helyi McDonald’s volt a tett színhelye. Ide eljött a foszervezo Király Zoli, felesége Zsuzsa és a társ Molnár Pisti. A megbeszélésrol hiányzott a túravezeto Kummer Feri, akit csak késobb ismertem meg. Beszélgetés után kiderült, hogy a csapattal tarthatok 1 hétre és bevesznek féknek. Elmentünk egy telephelyre ahol megmutatták az autót. Mercedes G 3.0TD. Az autó egy teljes felújítás közepén volt. Így pár héttel a túra elott elég rosszul festett félig szétborítva, ezért felajánlottam, hogy segítek összelapátolni. Segítségemet örömmel fogadták ezért pár napra visszamentem és az autó összerakásánál, ténykedtem. Hazaérve rögtön megrendeltem a repjegyet. Mivel már elég közel volt az idopont így egy rendes félpanziós szállodára fizettem be Sousse-ba, ahol 2 napot vártam a komppal érkezo csapatra. Az idot városnézéssel és pihenéssel töltöttem.

3. nap

A megbeszélt nap estéjén megérkezett a csapat. Kicsit késtek, mert a tengeren nagy vihar volt és a hajó nem tudott kikötni a méteres hullámok miatt. De mindenki ép volt és egészséges, meg persze tettre kész ezért rögtön elindultunk Douz felé.

4. nap

Hajnali órákra érkeztünk meg és rögtön tábort vertünk a város széli sportpályánál. Elég szarul aludtam és a gyomrom se volt százas. Valószínu, hogy a szállodai félpanzió okozta heveny túlzabálás teheto felelossé. Ezért már korán felkeltem és néztem a feljövo napot, miközben egyik kezembe klotyópapírt szorongattam. Lassan a többiek is felkeltek. Bementünk a városba ahol egy út menti kricsnibe megterítve, megettük a velünk vitt, jó hazai reggelit. Majd utána egy kis ejtozés gyanánt a Zoliék felvittek a GPS-re egypár pontot. Közben nézegettük a város forgatagát. A honpolgárokon kívül elég sok motoros, terepjárós turista rohangált a városban. Volt mindenféle jármu a felcicomázott terepkamion konvojtól kezdve a magányos motorosig. A nem egyszeru, sot bonyolultnak mondható pénzváltás után megtámadtuk a város széli benzinkutat. Itt levettük a futóról a 2 quadot (Bombardier 650 4x4, Polaris 350 4x4) amiket a kannákkal és az autóval együtt megtankoltunk. A helyiek csodálkozása által kisérve ment ez a muvelet. Mi se sokáig maradtunk érdekesség nélkül. A kútra bekanyarodott egy PickUp aminek, a platóján bútorok, emberek, kecskék és birkák egymás hegyén, hátán voltak. Az autó annyira meg volt pakolva, hogy a seggét a földön húzta. Fizetés után már csak a vízvásárlás volt hátra. 5 perc után 200kg-val volt nehezebb az autó. Eredetileg úgy volt, hogy én a Kummer Ferivel piszten megyek a Ksar Ghilane oázisba, de a Zoli felajánlotta, hogy menjek velük a dunéken. Kicsit aggódtam, mert nem készültem erre és még bukósisakom se volt, de ennek az ajánlatnak nehéz lett volna ellenállni. Így hát felpattantam a Zoli után a 2 személyes quadjára. Az assistance autónak és Ferinek búcsút intve elindultunk a város széli dunéken át Ksar Ghilane felé. Azért még út közben beugrottunk egy-két útba eso helyre, hogy megpróbáljunk sisakot venni. De mindenhol egy min. 5 számmal nagyobbat próbáltak rámsózni. Mivel ezek annyira nagyok voltak, hogy a fejemet körbe tudtam forgatni, úgy hogy közben a sisak egyenes maradt, így én inkább lemondtam a vásárlás örömérol. A navigáció nem volt túl bonyolult. Beütöttük az oázis koordinátáit a GPS-be és torony iránt nekiindultunk a homoknak. A 70km-es utunk eleje 5-10m-es dunéken vezetett. Az elso pár buckánál kicsit fostam, mert mivel még életemben nem quadoztam, így nem voltam tisztában a gép képességeivel. Minden egyes dombról lejövetelnél olyan érzésem volt, hogy most borulunk fejre. De jó pár sikeres manover után egyre jobban bíztam a gépünkbe. Viszonylag tempósan motoroztunk. kb egy óra után feltámadt a szél és talajmentén elkezdte hordani a homokot úgy 20-30 cm magasságig. Egy ido után még jobban bedurvult a szél és már beterített bennünket a homok. Ekkor vettük hasznát az otthonról hozott kendonek. Szánk elé kötve a homok nagy részét megszurte. De ez sem volt 100%-os, mert egy ido után azért már vastagon állt a homok a fülünkben, szemünkben és minden más lehetséges helyen. Ennek ellenére vagy talán éppen ezért teljes mértékben élveztem a quadozást. Erre vágytam egész addigi életemben. De minden jót meg lehet egyszer unni. Így amikor az utunkat egy piszt metszette, nem haboztunk egy pillanatig se azon továbbmenni. Itt nem hordta annyira a homokot a szél, de így se volt 100m-nél nagyobb a látótávolság. Ez a piszt néhol egy km széles is volt. Jó darabig mentünk rajta mikor egy keresztezodéshez érve egy jó 30m mély sivatagi kutat találtunk, ami tökre kiszáradt. Ennél a keresztezodésnél kellett eldönteni, hogy folytatjuk az utat toronyiránt, vagy elmegyünk egy sivatagi kávézóba. Mivel még csak kora délután volt így a kávézó mellett tettük le a voksot. Jó 10-15 km motorozás után elértük a CafeDesert nevu helyet. Ez a mindentol távol lévo hely arról nevezetes, hogy az egyik falára kirakhatod a névjegykártyádat, ha már idáig elevickéltél. A több száz kártya mellé én is kiragasztottam az enyémet. Ez persze nem jöhetett volna létre, ha a pultos srác nem ad ragasztót. A kávézó megnevezés itt egy kicsit eros. Kb. olyan, mint a cigányputrit Hilton szállónak nevezni. A jobb érthetoség kedvéért körbeírom a helyet. A CafeDesert-hez érve a 8-10 olasz motoros KTM-jei mellél letámasztottuk a quadokat. A kávézó fele düledezo vályogtégla a másik fele farönköknek feszített beduinsátor maradék. Az erosen deformálódott, kilincs nélküli disznóól ajtón belépve körbe pamlagok és alacsony asztalok voltak. Ezeknél ültek körbe a motorosok és jókat dumáltak. Egypár asztalon meg a fáradtabb része a csapatnak, aludt. A pultostól, az amúgy finom kávén és ragasztón kívül mást nem lehet kérni. A pamlagra dolve hallgattuk a motorosok dumáját és néztük a lukas teton a szél, hogy hordja be a homokot. Egy fél órás döglés után továbbindultunk. Szerencsére a szél majdnem teljesen elállt. Most a nap sütött ezerrel. Pár kilométeres haladás után beüt a krach. Eloször leáll a Zoli GPS-e. Megálltunk, hogy mi lehet a baj. Pár perc tökölés után a Pistié is felmondta a szolgálatot. Még szerencse, hogy ez a piszten történt. Itt legalább suru a forgalom. 1-2 óránként jön egy-egy autó. Szerencsére nem kell megvárni, mert a GPS-eket a Zoliék jobb belátásra bírták, és ha nehezen is, de azért felálltak. Miután tovább mentünk láttuk, hogy jönnek utánunk az olaszok. Elég durva iramot diktáltak így inkább lehúzódtunk. El is cúgtak mellettünk jó 120-as tempóban. Útközben még láttunk tevecsordát, amit a pásztor nem kis bosszúságára megkergettünk. Majd elértünk egy újabb nevezetes helyre, ami a GrandErg Cafe-nak hívtak. Addigra már elég késo volt így már „bezárt”. Ez a hely, mint a neve is mutatja GrandErg azaz „nagy homokdombról” kapta a nevét. Itt kezdodik egy 50m magas homokdune sáv, amin csak vezetovel lehet átjutni, aki elméletileg a GranErg Cafe mellett vadászik kliensre, akirol 10-50Eurót gombból le. De mivel, mint említettem a kávéház bezárt, így kísérore nem számíthattunk. Elméletileg a Zoli tudta, hol van az átjáró, de a GPS-be nem volt benne a koordinátája. A legnagyobb baj az, hogy a dune annyira meredek volt, hogy a quaddal nem tudtunk rá felmenni még, úgy se ha leszálltam róla. Egy negyedórás próbálkozás után, már kezdtem azt hinni, hogy a sivatag közepén alszunk, de a Zoli megtalálta a helyes utat és elértük az átjárót. Már ideje volt, mert a napnyugtáig már csak egy órácskánk volt. Ezért magasabb tempóra kapcsolva, pont akkor láttuk meg az oázist, amikor a nap lebukott a horizonton. A Feri már nagyon várt bennünket, mert az volt vele megdumálva, hogy napnyugtáig megérkezünk. Gyorsan feldobtuk a sátrat, majd megmártóztunk az oázist tápláló forrás markolóval kialakított medencéjébe. Ebbe a 28fokos vízbe nagyon jólesett a fürdés. Nagyon rossz volt kijönni, mert a naplemente után a nappali 40 fokból pillanatok alatt elobb 25 majd 15 Celsius lett. Mivel rohadt fáradtak voltunk, így egy gyors kaja után mindenki bedobta a szunyát. Aznap 160km mentünk dunén és piszten majd 7óra alatt.

5. nap

Hajnal felé arra ébredtem, hogy odafagytam a sátor aljára. Matracom leeresztett. Kiderült, hogy a jónak gondolt hálózsákom egy kalap szar. Levetkozve nagyon hideg van benne, kabátba meg olyan pufi vagyok, hogy nem tudom összehúzni a zipzárt. Egy darabig még próbáltam aludni, de aztán jobbnak láttam felkelni. Az egész tábor aludt, csak én néztem a napfelkeltét, amit úgy vártam, mint a Messiást, mert egy kis reményt adott a felmelegedésre. Ahogy feljöttek az elso sugarak a homéro higanyszála az éjszakai 0 körülirol rohamléptekbe emelkedett. Mire a többiek felkeltek már 20 fok körül volt. A Zoli se volt feldobódva, mert o is fázott. A többiek nem panaszkodtak. Miután összeszedtük magunkat a medencénél lévo egyik kávézójában, megreggeliztünk és megbeszéltük a napi tervet. Közben a Zoli észrevette az oázis parancsnokát és bejelentkezett nála. Ez egy tisztelgéses látogatás volt, mivel az oázis egyben katonai támaszpont. A tiszttol formális engedélyt kért a táborban maradáshoz és tudatta, hogy meddig szándékozunk maradni. Az oázisban volt camping is, de abban sátorozni pont olyan, mint azon kívül. Bent eléggé zsúfoltnak tunt ezért inkább nem fizettünk és egy csapat német motorossal egyetemben egy kis dombra vertük fel sátrainkat a fák alá. A camping budiját pénzért használtuk, amit egy vécésbácsi könyörtelenül beszedett. Aznapi terv az volt, hogy visszamegyünk a 30km-re lévo GrandErg-ig, és ott videózunk és fényképezünk. Az elhatározást tett követte. Nagyon jó képeket sikerült csinálni az örömmotorozásról és a tájról. Este megint csobbantunk az oázis medencéjében. Mire kikászálódtunk, már este lett. Tábortuz, vacsi, alvás.

6. nap

Reggel megint rohadt hideg volt. A többi ugyanaz, mint elozo nap. Elhatároztam, hogy estére ki kell valamit találni, mert még egy ilyen hajnalt nem biztos, hogy kibírok. Elhatározást tett követte. Napfelkelte után lebattyogtam az 50m-re lévo egyik suvenir üzlethez a 3 közül és más nem lévén, megvettem a legnagyobb és legvastagabb teveszorbol készült beduin öltözéket. Ezen a napon a Zoli nem érezte jól magát, ezért nélküle mentünk el hármasba az 5 km –re lévo kashba romig. Itt jókat motoroztunk, majd megunva az árnyékában nagyokat dumáztunk. Du.ra mentünk vissza a táborba. Kaja után a tábor körüli dombokat másztuk meg a gépekkel. A Pisti sikeresen összeszedet egy tövist, amitol a kereke leeresztett. Mivel a lyukat nem találtuk, így a teveitatóba mártva kerestük a hibát. Egyszer csak megjelent egy beduin. Azt hittük jól seggbe rúg, de aztán kiderült csak quadozni szeretne. Egyesség után az egyik quadot elcseréltük egy rövid idore a lovára, amit rögtön ki is próbáltam. Mivel már nagyon régen lovagoltam, így a vágtát inkább nem eroltettem. Pár környi poroszkálás után mindegyik gép és állat visszakerült a jogos tulajához.

7. nap

Reggel már nem fáztam annyira, de megszokásból megnéztem az utolsó napfelkeltét. Ezen a napon kellett visszaindulni Sousse-ba, mert másnap jött a gépem haza. A gagyi sátram KO lett, ezért a fiuknak hagytam ellátmányos helynek. Reggeli után elindultunk Matmata felé Mercivel és a 2 quaddal. Itt megnéztük a föld alá épített lakásokat, majd búcsút véve Pistitol és Feritol elindultunk Sousse felé. Ok kis kitérovel visszamentek Ksar Ghilane-ba. Estére beértünk a szállodába.

8. nap

Elrepültem haza. Zoli a du.-i géppel várta a feleségét és a sógorát a 2.-dik turnusra.